Élet-Stílus

Jankovics-Williams finálé Flushing Meadow-ban

Hat év után ismét döntőt játszhat a US Openen Serena Williams, miután a négy között leteniszezte a pályáról Dinara Szafinát. A másik ágon az olimpiai bajnok Gyementyjeva kritikán aluli játékkal rukkolt elő Jelena Jankovics ellen, aki így élete első Grand Slam döntőjében szerepelhet.

A másodikként kiemelt szerb teniszező biztosította be helyét elsőként az év utolsó GS-viadalának a döntőjében, miután két szettben legyőzte Jelena Gyementyjevát. Az alacsony színvonalú összecsapáson mind a két játszmában brékelőnyben volt a Pekingben diadalmaskodó orosz, de 42 (!) ki nem kényszeríttet hibával nem lehet fináléba kerülni.

Az első gémben Gyementyjeva azonnal elvette a szerb ellenfele adogatását, és 4:2-ig tartotta is az előnyt, ám Jankovics összeszedte magát, és sorozatban négy gémet nyerve hozta az első szettet. A meglehetősen erős szél mind a két játékos dolgát megnehezítette, ám ezen a szinten nem szabadna ennyi hibával játszani.

Gyementyjeva hibát hibára halmozott (Getty)

Gyementyjeva hibát hibára halmozott (Getty)

A játék képe a második felvonásban sem sokat változott: mindkét játékos rengeteget hibázott, az orosz egyik kicsit többet, és egy újabb brékelőnyt eltékozolva elvesztette az elődöntőt. Jankovics a mérkőzés után megkönnyezte első GS-döntőjét: „Már vagy hatszor buktam el a négy között, nagyon örülök, hogy végre sikerült.” – így a szerb fiatal, aki a döntőben Serena Williamsszel találkozik.

Az amerikai játékos az elmúlt hónapokban kirobbanó formában játszó Dinara Szafinával csapott össze. Az orosz az utóbbi hét tornáján hatszor a fináléba jutott, igaz a Roland Garroson és Pekingben is csak második lett.

Szafina jól kezdte a mérkőzést, hiszen azonnal egy brékkel rajtolt. A szél azonban egyre látványosabban megzavarta az orosz játékost, aki gyors egymásutánban kétszer elvesztette az adogatójátékát, majd az amerikai szettlabdájánál egy könnyű poént elrontva a játszmát is.

Szafinának esélye sem volt (Getty)

Szafinának esélye sem volt (Getty)

A folytatásban Williams agresszívabban játszott, de 2:1-es állásnál visszavett a tempóból, miután közvetlen közelről egy bombaerős ütéssel telibe találta Szafinát. A taktika be is vált, hiszen a hosszú labdameneteket az egyre idegesebb orosz rendre elbukta. A második játszmát még könnyebben, 6:2-re nyerte Serena, aki hálónál bocsánatot kért a testet ért labdáért riválisától.

Szafina a meccs után elmondta, hogy csak magára haragudhatott. „Serena nem foglalkozott a körülményekkel, csak arra törekedett, hogy bejusson a döntőbe. Én ezzel szemben állandóan reklamáltam, kiabáltam és panaszkodtam. Van még mit tanulnom” – nyilatkozta az önkritikus Szafina.

Hat év után újra a US Open döntőjében (Getty)

Hat év után újra a US Open döntőjében (Getty)

Williams 12., míg Jankovic első Grand Slam-döntőjére készülhet, fináléjuknak pedig külön izgalmat ad, hogy a győztes nem csupán a US Open trófeáját veheti át, hanem a világranglistán is az élre ugrik. A döntő időpontja egyelőre bizonytalan, ugyanis eredetileg szombatra tervezték, ám az időjárás-előrejelzések szerint esni fog New Yorkban, így lehet, hogy vasárnap kerülhet csak sor a mérkőzésre.

US Open
Női egyes, elődöntő:
Jankovic (szerb, 2.)-Gyementyjeva (orosz, 5.) 6:4, 6:4
S. Williams (amerikai, 4.)-Szafina (orosz, 6.) 6:3, 6:2

Férfi páros, döntő:
B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 2.)-Paes, Dlouhy (indiai, cseh, 7.) 7:6 (7-5), 7:6 (12-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik