Élet-Stílus

Serena nyerte a testvércsatát

A negyedik helyen rangsorolt Serena Williams két játszmában legyőzte nővérét, Venust, s így a US Open elődöntőjébe jutott. Az amerikai a döntőért az orosz Dinara Szafinával játszik.

A nem is olyan régen a női teniszt kisajátító Williams-lányok mérkőzésén hajszálnyi különbséggel bizonyult jobbnak az ifjabbik, a döntőnek is beillő majd’ két és félórás mérkőzésen (7:6, 7:6) a megnyert pontok tekintetében is kiélezett volt a különbség: 101-98 a húg javára. A fogadhatatlan adogatások (ászok) terén Venus nyert (8-7), mindketten öt-öt kettős hibát vétettek, s két-két alkalommal elvették egymás adogatójátékát.

A kiélezett pillanatokban ezúttal Serena volt a jobb, s bár minkét játszmában 5:3-ról jött fel, a rövidítések feszültségét jobban bírta.

Serena pszichikai felkészültségét jelzi, hogy Venus 10 szettpontjából – ebből nyolc a második játszmában volt – az összeset hárította; s emiatt is 2002 óta először elődöntőbe jutott a tornán: akkor Venus ellen a döntőben nyert.

Ezúttal venus gratulált Serenának (Getty)

Változott a világ Wimbledon óta: Venus gratulál Serenának (Getty)

„Úgy éreztem, mindvégig én diktáltam a tempót, s úgy tűnt, az történik a pályán, amit akarok. Ehhez képest vesztettem” – kesergett Venus, aki a 17 Serena elleni találkozóból kilencet elvesztett, míg a Grand Slam-tornákon Serena 6-5-re vezet.

„El sem akarom hinni, hogy nyertem. Az döntött mellettem, hogy jobban bírtam a szoros végjátékot. Kár, hogy a negyeddöntőben játszottunk, hisz nyugodt szívvel kijelenthető, ez lehetett volna akár a döntő is” – ismerte el Serena, aki az elődöntőben az orosz Dinara Szafinával mérkőzik. A Pekingben ezüstérmes Szafina az olasz Flavia Pennetta felett aratott kétjátszmás sikerét követően pályafutása során először szerepelhet az elődöntőben New Yorkban.

A férfiak között a brit Andy Murray négy kiélezett játszmában legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót, s ezzel megszakította riválisa 23 győztes mérkőzést számláló sorozatát.

A két teniszező májusban Rómában majdnem egymásnak esett – Murray azt állította, az argentin inzultálta az őt a VIP-páholyból kissé hangosan biztató édesanyját, Judy Murrayt. Akkor a mérkőzés 5:7, 6.4, 1.0-ás állásnál Del Potro sérülése miatt félbeszakadt.

Ezúttal nem volt háború: Del Potro és Murray együtt ballag le a pályáról (AP)

Ezúttal nem volt háború: Del Potro és Murray együtt ballag le a pályáról (AP)

Ezúttal is a dél-amerikai húzta a rövidebbet, azonban a feszültség ennek ellenére nem volt olyan magas, a két játékos barátságosan meglapogatta egymást a két perc híján négyórás, igen magas színvonalú ütközet végén.

A skót Murray az elődöntőben a világelső Rafael Nadal ellen készülhet, a spanyol az első, elbambult szettet követően összeszedte magát – míg Mardy Fish játéka alaposan visszaesett (48 nyerő ütés mellett 53 ki nem kényszerített hibával zárt) – s végül könnyedén gyűrte maga alá riválisát.

Nadal pályafutása során először jutott elődöntőbe az amerikai helyszínen. A két fiatal – Murray 21, Nadal 22 évet számlál – eddig ötször találkozott, s a skótnak van javítanivalója, hisz valamennyi találkozót elvesztette. Idén salakon (Hamburg, 3.6, 2:6), füvön (Wimbledon, 3.6, 2:6, 4:6) és kemény pályán (Toronto, 6.7, 3:6) játszmát sem nyert a friss világelső ellen.

US Open, Flushing Meadows
Férfiak, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 1.)-Fish (amerikai) 3:6, 6:1, 6:4, 6:2
Murray (brit, 6.)-Del Potro (argentin, 17.) 7:6, 7:6, 4:6, 7:5

Nadal az első szettől eltekintve tökéletesen játszott (Getty)

Nadal az első szettől eltekintve tökéletesen játszott (Getty)

Nők, negyeddöntő:
S. Williams (amerikai, 4.)-V.Williams (amerikai, 7.) 7:6, 7:6
Szafina (orosz, 6.)-Pennetta (olasz, 16.) 6:2, 6:3

Junior női páros, 2. forduló:
Lertcheewakarn, Roma (thaiföldi, svéd, 3.)-Jani Réka Luca, Susányi Zsófia 6:1, 2:6, 10-0 tie-break
Simmonds, Swanepoel (dél-afrikai)-Babos Tímea, Aki (magyar, japán, 7.) 4:6, 6:1, 10-4 tie-break

Ajánlott videó

Olvasói sztorik