Élet-Stílus

Salgótarjáni vereség Finnországtól

A magyar férfi kosárlabda-válogatott vereséget szenvedett a finnektől Salgótarjánban az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Mészáros Lajos együttese egy győzelemmel és két vereséggel a háta mögött kezdte meg csoportbéli negyedik fellépését a finnek ellen, akik hasonló mérleggel érkeztek a nógrádi megyeszékhelyre. A hazaiak remekül kapták el a rajtot, és 5-0-lal lepték meg ellenfelüket, majd főként Kámán és a 36 éves Sitku révén kilenc ponttal hozták a nyitónegyedet.

A folytatásban egyre magabiztosabb lett az előny, ám néhány figyelmetlenség miatt a finnek 27-19-re feljöttek.

Molnár András Aki Ulander mellett viszi el a labdát (MTI)

Molnár András Aki Ulander mellett viszi el a labdát (MTI)

Mészáros Lajos rendet rakott a csapatban, amely az időkérés hatására csakhamar 34-21-re meglépett. Egy 7-0-ás vendégroham tovább borzolta a kedélyeket, a Bolognában légióskodó Koponen miatt a félidőben 37-35 volt az állás.

Térfélcsere után a finn létére a németeket 2002-ben vb-bronzra vezető Henrik Dettmann tanítványai – a találkozó során először – átvették a vezetést (37-38), ám Sitku újra megrázta magát, és hamarosan már 15 pontnál tartott. A gépezet azonban változatlanul akadozott, mivel a házigazdák nemigen tudtak mit kezdeni az erőteljes északiak hallatlanul agresszív védekezésével.

A 49-57-ről indult zárószakaszban a 17 pontos Sitku négy személyi hibával a kispadra kényszerült, miközben az ujját fájlaló – és emiatt csak 12 percet játszó – Simon Balázs már jó ideje harcképtelen volt.

Jukka Matinen védekezik Báder Tamással szemben (MTI)

Jukka Matinen védekezik Báder Tamással szemben (MTI)

A magyarok csak 53-57-ig tudtak felzárkózni, innen a hátrány nemsokára 10 pontra nőtt. Sorra maradtak ki a dobóhelyzet nélkül eleresztett hazai kísérletek, ezalatt a túloldalon Muurinen és Möttöla: nem tudott hibázni, így a végén – némi meglepetésre – a finnek örülhettek, míg a Mészáros-gárda fontos lehetőséget hagyott kihasználatlanul.

A magyar együttes szombaton 18 órától ismét Salgótarjánban lép pályára, akkor a három fordulót követően százszázalékos Bulgária lesz az ellenfél.

nyilatkozat

Mészáros Lajos szakmai igazgató:
“Vezérünket vesztettük Simon Balázs személyében, aki ujjproblémái miatt várhatóan szombaton sem áll majd rendelkezésünkre. Ma nem működtek a kinti dobásaink, ráadásul a hosszabb kispaddal rendelkező és a triplákat jól dobó finnek kiszorítottak bennünket támadásban a palánk alól. Túl kell lépnünk ezen a vereségen, és három nap múlva frissebben, motiváltabban kell küzdenünk a bolgárok ellen.”

Eredmény, A csoport, 4. forduló:
Magyarország-Finnország 64-79
(22-13, 15-22, 12-22, 15-22)
A magyar pontszerzők: Sitku 20, Kámán 10, Fodor 9, Németh 9, Báder 8, Molnár 6, Horváth 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik