Élet-Stílus

Ötszettes drámák a US Openen

Az amerikai nyílt teniszbajnokságon 2004 óta először kényszerült ötszettes mérkőzésre a címvédő Roger Federer. A svájcit alaposan megszorongatta az orosz Igor Andrejev.

A 23. kiemelt orosz ellen Federer végül 6:7, 7:6, 6:3, 3:6, 6:3-ra nyert, s állítja, összességében élvezte a fáradságos összecsapást.

Az egykori világelső utoljára 2004-ben játszott ötjátszmás találkozót a US Openen, akkor az esőszünetek miatt kétnaposra nyúló negyeddöntőben az amerikai Andre Agassit múlta felül, s végül megnyerte első amerikai címét.

Federer felszabadultan ünnepelt a hosszú csata után (AP)

Federer felszabadultan ünnepelt a hosszú csata után (AP)

„Az ötszettes találkozókon felemelő érzés a győzelem” – ismerte el a Flushing Meadowsban megszakítás nélkül 31. sikerét elérő Federer. „Persze, legtöbbször fizikailag és pszichikailag is kizsigerelik az embert, és Igor ellen nagyobb volt rajtam ez a fajta nyomás, hisz nekem volt több veszítenivalóm. Szerencsére akkor játszottam a legjobban, amikor kellett. Épp ezért nagyon örülök ennek a diadalnak.”

Federer a negyeddöntőben a két ötjátszmás győzelme – a német Haast és a spanyol Almagrót is öt játszmában ejtette ki, mindkétszer 0:2-ről fordítva – után ezúttal négy játszma alatt diadalmaskodó luxemburgi Gilles Mullerrel találkozik.

A világranglistán 130. meglepetésember rendszerint jól játszik a topfavoritok ellen, 2005-ben Wimbledonban a spanyol Rafael Nadalt, a US Open első fordulójában pedig az amerikai Andy Roddickot ejtette ki.

Roddick ezúttal lényegesen tovább jutott: ő is a negyeddöntőre készülhet azok után, hogy rendkívül egyoldalú találkozón legyőzte a chilei Fernando Gonzalezt. A nyolc között viszont az egyik esélyes, Novak Djokovics vár rá.

A szerb Federerhez hasonlóan nagy csatába bonyolódott a spanyol Tommy Robredóval. Djokovicsot azonban a svájcitól eltérően nem villanyozta fel a maratoni, hisz gyomorbántalmai miatt többször is ápolást kért.

Djokovics is ötszettes csatában győzött (MTI/EPA)

Djokovics is ötszettes csatában győzött (MTI/EPA)

„Ha az kellene felsorolni, ami ezen a találkozón rosszul sült el, elég hosszú lenne a lista. Jobb ezen túl lenni, és magam mögött hagyni. Remélem, a következő mérkőzésen csak a játékra kell koncentrálnom” – vallotta be a 3. helyen kiemelt klasszis.

A hölgyek már a negyeddöntőnél járnak. A tornát visszafogottankezdő, ám azóta magára találó szerb Jelena Jankovics sima két szettben múlta felül az osztrák Sybille Bammert. Az elődöntőben a Patty Schnyder elleni meccset szintén könnyedén abszolváló orosz Jelena Gyementyjeva lesz az ellenfele.

A magyar juniorok felemás napot zártak New Yorkban. Jani Réka Luca az első fordulóban vereséget szenvedett a román Alexandra Damaschintől, míg Susányi Zsófia a második fordulóban esett ki. A női párosok első fordulójában viszont továbbjutott a Babos Tímea, Jamaszoto Aki magyar, japán kettős. Babosék a következő körben a Chanel Simmonds, Bianca Swanepoel dél-afrikai duóval találkoznak.

US Open, Flushing Meadows

Férfiak, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 2.)-Andrejev (orosz) 6:7, 7:6, 6:3, 3:6, 6:3
Djokovics (szerb, 3.)-Robredo (spanyol, 15.) 4:6, 6:2, 6:3, 5:7, 6:3
Muller (luxemburgi)-Davigyenko (orosz, 5.) 6:4, 4:6, 6:3, 7:6
Roddick (amerikai, 8.)-Gonzalez (chilei, 11.) 6:2, 6:4, 6:1

Muller szorgalmasan gyűjtögeti a skalpokat (Getty)

Muller szorgalmasan gyűjtögeti a skalpokat (Getty)

Nők, negyeddöntő:
Jankovics (szerb, 2.)-Bammer (osztrák, 29.) 6:1, 6:4
Gyementyjeva (orosz, 5.)-Schnyder (svájci, 15.) 6:2, 6:3

Junior nők
Egyes, 2. forduló:
Szirotkina (orosz)-Susányi 6:3, 6:1
1. forduló:
Damaschin (román)-Jani 6:2, 4:6, 6:2

Páros, 1. forduló:
Babos Tímea, Aki (magyar, japán, 7.)-Berlinecke, Lemoine (német, holland) 6:2, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik