Élet-Stílus

Testvérharc a US Openen

A hazai közönség előtt szereplő Serena és Venus Williams is két könnyed szettben jutott negyeddöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A két nővér egymás ellen mérkőzik majd az elődöntőbe jutásért.

Venus Williams ellentmondást nem tűrően söpörte félre a lengyel Agnieszka Radwanskát – az első játszma rendkívül egyoldalúra sikerült (6:1), de a másodikban is érvényesült a kétszeres bajnok nagyobb tapasztalata és tudása.

Pedig az első végigasszisztált játszma után a 19 éves Radwanska összekapta magát; s elvesztett adogatása után ő is közel került a break-hez.

Williams 4:3-as vezetése után a lengyel 40-30-ra elhúzott Williams adogatása közepette, ám az amerikai kievickélt a bajból, és ezután már egyoldalú volt a találkozó.

A US Openen vívott csaták tekintetében Venus áll jobban (AP)

A US Openen vívott csaták tekintetében Venus áll jobban (AP)

„Radwanska nagyon feljavult a második szettre, a játéka agresszívebb lett – nagyon okosan játszott” – árulta el a 33 nyerő ütése mellett 31 ki nem kényszerített hibát vétő Venus. „A lehetőségei is megvoltak, szerencsémre sikerült őket hatástalanítanom.”

Venus számára sokkal nagyobb kihívás lesz a negyeddöntő, hisz húga, Serena vár rá. A Flushing Meadowsban szintén két alkalommal nyerő Serena Williams ráadásul kirobbanó formában játszik, mindössze 14 játékot hullajtott el négy eddigi győzelme során.

Legutóbb a francia Severine Bremondot győzte le ellentmondást nem tűrően (6:2, 6:2). A wimbledoni döntőt nővérével szemben elbukó Serena játékáról mi sem árulkodik jobban, hogy 24 nyerő ütése mellett csak 11-szer hibázott. Venus és húga eddig háromszor futott össze a US Openen, ebből kettőt a nővér nyert, ám a döntők tekintetében 1-1 az eredmény.

Serena szerint kisiklás volt a wimbledoni döntő (AP)

Serena szerint egyszeri kisiklás volt a wimbledoni döntő (AP)

„Úgy érzem, eddig Bremond ellen játszottam a legjobban. Ilyen, vagy ehhez hasonló teljesítménnyel akár a tornát is megnyerhetem, de tudok ennél jobb is lenni” – reménykedett Serena Williams. „Több ellenállást fejtek majd ki Venus ellen, mint tettem azt Wimbledonban. A döntőben távolról sem ment a tenisz, csalódott is voltam.”

Az urak között a spanyol Rafael Nadal szettet vesztett Sam Querrey ellen, a 20 éves amerikai négy alkalommal is elvette az adogatását – ez az előző három találkozón csak háromszor történt meg Nadallal, aki ráadásul több hibát (41) számlált mint nyerő ütést (37).

„Hogy kemény meccs volt? Persze, Sam kiváló adogató, s előre mondom, nagy karrier vár rá” – elmélkedett Nadal, aki a negyeddöntőben a francia Gael Monfilst három szettben búcsúztató szintén amerikai Mardy Fish ellen lép pályára.

US Open, Flushing Meadows

Férfiak, nyolcaddöntő:
Nadal (spanyol, 1.)-Querrey (amerikai) 6:2, 5:7, 7:6, 6:3
Murray (brit, 6.)-Wawrinka (svájci, 10.) 6:1, 6:3, 6:3
Del Potro (argentin, 17.)-Nisikori (japán) 6:3, 6:4, 6:3
Fish (amerikai)-Monfils (francia, 32.) 7:5, 6:2, 6:2

Nadal: Sam Querrey még sokra viheti (Getty)

Nadal: Sam Querrey még sokra viheti (Getty)

Nők, nyolcaddöntő:
S. Williams (amerikai, 4.)-Bremond (francia) 6:2, 6:2
Szafina (orosz, 6.)-Grönefeld (német) 7:5, 6:0
V. Williams (amerikai, 7.)-Radwanska (lengyel, 9.) 6:1, 6:3
Pennetta (olasz, 16.)-Mauresmo (francia, 32.) 6:3, 6:0

Junior női páros, 1. forduló:
Jani Réka Luca, Susányi Zsófia – Lertpitaksinchai, Narattana (thaiföldi) 6:7, 6:0, 10-6 – szuper tie-break

Ajánlott videó

Olvasói sztorik