Élet-Stílus

Saját böngészővel rukkolt ki a Google

A Google Chrome néven mutatja be saját webböngészőjét, amely állításuk szerint gyors, letisztult és mindenki számára megfelelő sebességet nyújt. Az egyelőre béta-fázisnál tartó szoftver máris elérhető.

A keresőcég némi meglepetést okozott a hivatalos bejelentéssel, amely szerint mintegy 100 országban válik elérhetővé a Chrome böngésző első előzetes verziója. A fejlesztők egy gyors, egyszerű és kényelmes megoldást ígérnek a felhasználóknak, azzal az alapvető elgondolással, hogy a nagy többségnek nem maga a böngésző, hanem az általa elérhetővé váló tartalom számít igazán. A Google saját eredeti keresőoldalát hozza fel példának, amikor a letisztult platformról beszélnek, ezzel pedig valószínűleg nagy érdeklődést váltanak majd ki.

Az első meglepetésből felocsúdva gyorsan szemügyre vehetjük, hogy milyen konkrét újdonságokat ígér a keresőcég. Elsőként itt van a füles böngészés egy érdekes megvalósítása, amelynek eredményeként minden egyes fül külön szálként fut, vagyis az egyik összeomlása nem okoz majd hasonló tüneteket és kellemetlen végeredményt az összes többi esetében – így már a Firefox esetében megszokott, a korábban nyitva lévő oldalak gyors visszaállítását lehetővé tévő opcióra sem nagyon lesz szükség. A fejlesztők állítása szerint sokat dolgoztak a minél jobb sebességen, hogy az összetett funkciók és szolgáltatások is gyorsan fussanak a böngészőn. A V8 pedig egy új JavaScript motor, amelynél szintén a teljesítményre helyezték a hangsúlyt.

Saját böngészővel rukkolt ki  a Google 1

A Google a nyílt forráskódot választotta az új program esetében, amelyre már csak azért is rá voltak kényszerítve, mert bizonyos technológiákat, kódrészleteket az Apple WebKit, illetve a Mozilla Firefox megoldásából emeltek át. A szoftver egyelőre kizárólag Windows operációs rendszereken lesz elérhető, ám már dolgoznak a Linux és Mac változatokon is – ez utóbbiak megjelenési dátumáról egyelőre nem jelent meg hír. A közleményben kiemelik, hogy a böngésző még egyáltalán nincs kész, a béta jelölés is arra utal, hogy hibákra számíthatunk a mindennapi használat közben.

A keresőcég tehát egy olyan webböngészőt ígér, amely a felszínen egyszerű és letisztult, a háttérben pedig egy igen gyors motor révén a ma ismert megoldásoknál nagyobb sebességet nyújt – mától kezdve ennek bárki utánajárhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik