Élet-Stílus

Talmácsi győzött Misanóban

A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor fölényesen diadalmaskodott a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, vasárnap Misanóban.

Az Apriliával versenyző vb-címvédő magyar motoros mögött a brit Bradley Smith lett a második és az olasz Simone Corsi a harmadik. Talmácsi Gábor, aki sikerével ismét harmadik a vb-pontversenyben, pályafutása nyolcadik futamgyőzelmét szerezte meg.

A magyar versenyző elképesztően motorozott a hétvégén: pénteken fölényesen nyerte az első szabadedzést, majd az 1. kvalifikáción is a leggyorsabb volt. Szombaton ismét csak a kipufogóját “szagolhatták” a riválisok, ő érte el a legjobb időt a második tréningen és megszerezte pályafutása kilencedik pole pozícióját, egyben sorozatban harmadszor indulhatott az élről.

Vasárnap a bemelegítésen már a pontversenyben éllovas francia Mike di Meglio volt a leggyorsabb és Talmácsi “csak” a második.

Persze, ahogy a motorosok is mondják: a favoritnak a derbin kell győznie. Talmácsinak remekül sikerült a rajtja, megtartotta első helyét, mögötte Bradley Smith és Nicolas Terol robogott, s a magyar már az első kör végén közel fél másodperces előnyt szerzett.

Talmácsi végül több mint öt másodpercenyi előnnyel nyert (motogp.com)

Talmácsi végül több mint öt másodperces előnnyel nyert (motogp.com)

A brit Scott Redding, aki szintén az első sorból, a negyedik helyről rajtolt, gyorsan befejezte a misanói viadalt, miután a harmadik körben nagyot bukott. Eközben a magyar tovább növelte előnyét 0.802 mp-cel vezetett Smith és 2.639-cel Terol előtt.

Az ötödik körben egyre jobban meglépett az üldöző bolytól Talmácsi és Smith, már közel 5 mp volt az előnyük a többiekkel szemben, amely a tizedikben már majd nyolc (!) mp volt. A magyar ugyanakkor képtelen volt lerázni üldözőjét, a mindössze 17 esztendős britet, aki a féltávnál kihasználta Talmácsi kisebb hibáját és az élre állt, így a címvédő üldözöttből üldözővé vált. A duó előnye ekkora már közel 10 mp-re nőtt.

Kilenc körrel a zárás előtt a pontversenyben éllovas francia Mike di Meglio megcsúszott és hatalmasat esett, de a saját lábán hagyta el a pályát, Talmácsi pedig visszavette a vezetést a brit sihedertől.

Folytatódtak a bukások: ezúttal a német Stefan Bradl csúszott ki. Ő volt a 16. “elbukott” motoros. Öt körrel a leintés előtt a vb-címvédő magyar klasszis magabiztosan, több mint egy mp-cel vezetett Smith, és majd 11 mp-ces előnye volt az üldözőkkel szemben. A hajrában pedig már nem változott a helyzet az élen.

nyilatkozat

“Nagyon nagyon boldog vagyok. Olaszországban különösen értékes a győzelem, s most újra sikerült. Azt hiszem sikerült találnunk egy olyan erőt, az új geometriát, amit remélem a következő versenyekre is át lehet vinni” – mondta Talmácsi Gábor. “A motor az egész hétvégén remekül ment. A futam közepén elkövettem egy kisebb hibát, rosszul váltottam, kissé meg is csúsztam, de sikerült megoldani a helyzetet.”

Gyorsasági motoros vb
San Marinó-i Nagydíj
125 kcm, Végeredmény:
1. Talmácsi Gábor (magyar, Bancaja Aprilia) 40’03.679
2. Bradley Smith (brit, Polaris World Aprilia) +5.402
3. Simone Corsi (olasz, Jack & Jones Aprilia) +14.388
4. Marc Marquez (spanyol, Repsol KTM) +17.058
5. Nicolas Terol (spanyol, Jack & Jones Aprilia) +17.321
6. Andrea Iannone (olasz, I.C. Team Aprilia) +17.482
Az állás:
1. Mike di Meglio (francia, Ajo Derbi) 186 pont, 2. Corsi 158, 3. Talmácsi 147, 4. Stefan Bradl (német, Grizzly Aprilia) 126, 5. Joan Olive (spanyol, Belson Derbi) 114, 6. Terol 113

250 kcm, végeredmény:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 43:15.831
2. Takahasi Juki (japán, Honda) 43:17:919
3. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 43:19.583
Az állás:
1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 190 pont, 2. Mika Kallio (finn, KTM) 164, 3. Bautista 163

MotoGP, végeredmény:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 44:41.884
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 44:45.047
3. Toni Elias (spanyol, Ducati) 44:53.589
4. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 44:59.354
5. Chris Vermeulen (ausztrál, Suzuki) 45:05.293
6. James Toseland (brit, Yamaha) 45:08.092
Az állás:
1. Rossi 262 pont 2. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 187, 3. Pedrosa 185

Ajánlott videó

Olvasói sztorik