Élet-Stílus

Döntetlennel rajtolt az Inter

A címvédő Inter a Sampdoria otthonában elért 1-1-es döntetlennel rajtolt az olasz bajnokságban. A nyitófordulóban az Udinese legyőzte a Palermót.

A sérülések miatt átalakított védelmű (Cambiasso például Materazzi belső párjaként szerepelt) Inter magabiztosan kezdett Genovában – a 33. percben Mancini passza után Ibrahimovic juttatta a labdát Mirante kapujába.

Sokáig úgy tűnt, Mourinho győzelemmel debütál a milánóiak kispadján, azonban a feljavuló hazaiak – elsősorban Cassano villogott, de a támadó hiába teremtett magának rengeteg lehetőséget, mindet elpuskázta – a hajrára egyre inkább beszorították a vendégeket.

Ibrahimovic találatával még vezetett a bajnoki címvédő (Ansa)

Ibrahimovic találatával még vezetett a bajnoki címvédő (Ansa)

A 60. percben a szerencse illetve Rosetti játékvezető még megmentette a lombardokat – Javier Zanetti tizenhatoson belüli kezezését nem észlelte a bíró – ám a 68. percben egyenlített a Samp: a csereként beállt Padalino átadását Franceschini Gennaro Delvechio elé játszotta, s a csatár közelről betalált.

Az udinei Stadio Friuliban a hazaiak már az első félidőben kétgólos előnybe kerültek Di Natale duplájával.

A Palermo Bresciano találatával ugyan szépített, egy perccel később Inler visszaállította a kétgólos különbséget.

Serie A, 1. forduló

Sampdoria-Inter 1-1 (0-1)
Genova, Marassi, 30 ezer néző. Vezette: Rosetti
Gól: Delvecchio (68.) ill. Ibrahimovic (33.)
Sampdoria: Mirante – Campagnaro (Lucchini, 79.), Gastaldello, Accardi – Stankevicius (Padalino, 58.), Sammarco, Palombo, D. Franceschini, Pieri – Delvecchio (Dessena, 86.) – Cassano.
Inter: Julio Cesar – Maicon, Cambiasso, Materazzi, Maxwell – J. Zanetti, Sztankovics, Muntari (Jimenez, 72.) – Figo (Crespo, 72.), Ibrahimovic, Mancini (Balotelli, 64.).

Udinese-Palermo 3-1 (2-0)
Gól: Di Natale (9., 34.), Inler (70.) ill. Bresciano (69.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik