Élet-Stílus

Massa győzött, Räikkönen kiesett Valenciában

Az Európa Nagydíj izgalommentes versenyt hozott, a pályán nem volt csata. Massa ellentmondást nem tűrően győzött, de a Ferrarinál nagy a gond, most Räikkönen esett ki motorhiba miatt. A dobogóra Hamilton és Kubica fért fel.

Az izgalmas előzmények ellenére nem tudott megfelelni a hatalmas elvárásoknak az Európa Nagydíj és az új valenciai utcai pálya, unalmas verseny volt. A dobogó megegyezett a rajtsorrenddel, az élmenők nem tudtak mit kezdeni egymással.

Ahogy Magyarországon, Felipe Massa Valenciában is tökéletesen ment, a rajttól biztosan vezetett, simán nyert.

A brazil idén negyedik, pályafutása során kilencedik győzelmét aratta. A Ferrari másik versenyzője, Kimi Räikkönen megint nem szerepelt valami jól, és ki is esett. A világbajnok motorja kísértetiesen hasonlóan mondta fel a szolgálatot, mint Massáé a Hungaroringen.

A rajt pillanata - alig változott a sorrend (MTI)

A rajt pillanata – alig változott a sorrend (MTI)

A Ferrarinál nem csak a motorokkal van gond, a bokszutcai munka is bőven hagy maga után kívánnivalót, Massa majdnem elbukta a győzelmet, amikor szinte összekoccant a bokszból szabályosan kifelé tartó Adrian Sutillal. Az esetet a versenybírók vizsgálat alá vették, döntés csak a futam után lesz. Massa a verseny után nem érezte magát hibásnak.

Räikkönen Massáénál is csúnyább jelentbe keveredett, a finn utolsó kiállásánál a tankolócsővel együtt pirosnál, kapkodva startolt, elrántva a csapat egyik tagját is, akit hordágyon kellett elszállítani – úgy tudni, azóta már jól van. A baki miatt a világbajnok vissza is csúszott, de a kiesés miatt ez már nem sokat számított.

A kevés kieső között volt a helyi hős, Fernando Alonso is, aki az első körben ütközött Kazuki Nakadzsimával, elveszítve hátsó szárnyát, ami javíthatatlannak is bizonyult. Hamilton a futam utáni interjúban azt mondta, hogy félig-meddig betegen versenyzett, így tulajdonképpen elismerte, hogy ma ez volt számára a legtöbb, amit elérhetett. Csapattársa nagyjából láthatatlanul, de biztosan autózva negyedikként futott be.

Hamilton üldötzi Massát (MTI)

Hamilton üldötzi Massát (MTI)

Hatalmas dicséret illeti a Toyotát, Jarno Trulli két helyet javított, Timo Glock pedig egykiállásos stratégiájával a 13. rajthelyről egészen a hetedik, pontszerző pozícióig jutott. A kettős pontszerzés tovább erősíti a csapat helyzetét a konstruktőri bajnokság negyedik helyén. A Toro Rosso megőrizte az időmérőn megszerzett pozícióját, Sebastian Vettel így 3 ponttal gazdagította a csapatot hatodik helyezésével, és Sebastien Bourdais 10. helye miatt sem kell szégyenkezniük.

A nem túl izgalmas futam után a világbajnokság állása szokás szerint változott, Hamilton ugyan megőrizte vezetését, de a két ferraris ismét helyet cserélt, Räikkönen lemaradása a mclarenes ellenfélhez képest 13 pontra nőtt. Kubica mindössze két ponttal áll a világbajnok mögött. A konstruktőri küzdelemben a McLaren folytatta a felzárkózást a Ferrarira.

Forma-1-es Európai Nagydíj, Valencia
Végeredmény:
1. Felipe Massa (brazil, Ferrari)
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) +5.6 másodperc
3. Robert Kubica (lengyel, BMW Sauber) +37.3
4. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) +39.7
5. Jarno Trulli (olasz, Toyota) +50.6
6. Sebastian Vettel (német, STR-Ferrari) +52.6
7. Timo Glock (német, Toyota) +67.9
8. Nico Rosberg (német, Williams-Toyota) +71.4
9. Nick Heidfeld (német, BMW Sauber) +82.1
10. Sebastien Bourdais (francia, STR-Ferrari) +89.7
11. Nelsinho Piquet (brazil, Renault) +92.7
12. Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) +1 kör
13. Jenson Button (brit, Honda) +1 kör
14. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India-Ferrari) +1 kör
15. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams-Toyota) +1 kör
16. Rubens Barrichello (brazil, Honda) +1 kör
17. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) +1 kör
– Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) a 45. körben
– Adrian Sutil (német, Force India) a 41. körben
– Fernando Alonso (spanyol, Renault) az 1. körben

A világbajnoki pontverseny állása
Pilóták:
1. Hamilton 70 pont, 2. Massa 64, 3. Räikkönen 57, 4. Kubica 55, 5. Kovalainen 43, 6. Heidfeld 41, 7. Trulli 26, 8. Alonso 18, 9. Webber 18, 10. Glock 15, 11. Piquet 13, 12. Barrichello 11, 13. Rosberg 9, 14. Vettel 9, 15. Nakadzsima 8, 16. Coulthard 6, 17. Button 3, 18. Bourdais 2
Konstruktőrök:
1. Ferrari 121, 2. McLaren-Mercedes 113, 3. BMW Sauber 96, 4. Toyota 41, 5. Renault 31, 6. Red Bull-Renault 24, 7. Williams-Toyota 17, 8. Honda 14, 9. STR-Ferrari 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik