Élet-Stílus

Amerikai győzelem férfi röplabdában

Az amerikai válogatott nyerte a pekingi olimpián a férfi röplabdatornát, miután a vasárnapi döntőben négy játszmában legyőzte a címvédő brazil együttest.

Az első szettet ugyan elveszítette az amerikai csapat, ám zseniálisan játszó, húsz pontig jutó Clayton Stanley vezetésével zsinórban három játszmát nyerve, 1 óra 56 perc felett diadalmaskodott a címvédő brazil együttes felett.

A második és harmadik szettet magabiztosan húzták be az amerikaiak, míg a negyediket a hajrában fordítva nyerték meg.

Az Egyesült Államok férfi röplabdacsapata Los Angelesi-i és szöuli sikere után úgy lett harmadszor olimpiai aranyérmes,
hogy Pekingben valamennyi találkozóját megnyerte.

Az Egyesült Államok hátrányból fordított és nyert (MTI/AP)

Az Egyesült Államok hátrányból fordított és nyert (MTI/AP)

Hugh McCutcheon szövetségi kapitány öröme mégsem lehet teljes, hiszen egy őrült a kínai fővárosban megtámadta apósát és anyósát az olimpia első napján, s előbbi belehalt sérüléseibe. McCutcheon emiatt ki is hagyta csapata első három meccsét.

A férfi torna bronzérmese az orosz csapat lett, miután nullára verte az olaszokat. A női döntőben – még szombaton – az amerikaiak és a brazilok feszültek egymásnak, azt a csatát azonban a dél-amerikaiak nyerték 3-1-re; a harmadik helyen a Kuba csapatát 3-1-re legyőző kínai hölgykoszorú végzett.

A röplabdatorna végjátékának egyébként magyar főszereplője is volt, a férfi aranymeccs második számú bírója Hóbor Béla volt.

Férfi röplabda:
1. Egyesült Államok
2. Brazília
3. Oroszország

Döntő:
Egyesült Államok-Brazília 3-1 (-20, 22, 21, 23)

A 3. helyért:
Oroszország-Olaszország 3-0 (22, 19, 23)

Női röplabda:
1. Brazília
2. Egyesült Államok
3. Kína

Döntő:
Brazília-Egyesült Államok 3-1 (15, -18, 13, 21)

A 3. helyért:
Kína-Kuba 3-1 (16, -21, 13, 20)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik