Élet-Stílus

Olimpiai játékok rács mögött

Két tiltakozni szándékozó idős asszonnyal szembeni durva bánásmóddal Kína elnyerte az elnyomás aranyérmét - írta a The Washington Post játékok rács mögött című szerkesztőségi cikkében.

“Az olimpia 14 nappal ezelőtti kezdete óta igyekeztünk fenntartani a pozitív olimpiai szellemet. Megértjük, milyen fontos az olimpia sok kínainak, és drukkoltunk a játékok sikeréért” – fogalmazott a liberális hangvételű mértékadó újság.

A lap – mint fogalmaz – nem időz azzal, hogy a kínaiak az ünnepélyes megnyitón “nemzeti érdekből” nem mutattak egy éneklő kislányt a kamerák előtt, mert nem volt elég szép, s helyette egy másik, tátogó gyereket láthatott a közönség.

A lapot az áltűzijátékok sem érdeklik különösebben, mint ahogy az sem, hogy Peking han-kínaiakat öltöztetett népviseletbe, ahelyett, hogy az érintett kisebbségek tagjai is részt vehettek volna a megnyitón. Az újság igyekezett örvendezni a sportsikereken, megpróbált napirendre térni afelett is, hogy a kínaiak három területet jelöltek ki a politikai tiltakozáshoz, de erre senkinek nem adtak engedélyt.

Katonák mindenhol (MTI/EPA)

Katonák mindenhol (MTI/EPA)

Annak a két idős kínai nőnek az ügye azonban már a The Washington Post olimpiai szellemét is próbára tette, akik tiltakozni szerettek volna amiatt, hogy a hatóságok 2001-ben kitették őket lakásukból. A pekingi közbiztonsági hivatal nyilván megelégelve, hogy Vu Tien-jüan és Vang Hsziu-jing tiltakozási engedélyért folyamodott, a héten egy év “munka általi átnevelésre” ítélte őket. Egyikük 79, másikuk 77 éves, utóbbi szinte teljesen vak.

Miféle kormány az, amelyik munkatáborba küld két törékeny idős nőt, aki engedélyért folyamodik békés tiltakozáshoz? – tette fel a kérdést a lap. Egyúttal emlékeztetett: Peking, amikor az olimpia megrendezésének jogát kérte, azt ígérte, kiterjeszti a szólásszabadságot és javít az emberi jogok helyzetén. “Most már tudjuk, hogy ez hazugság volt” – írta az amerikai lap.

A The Washington Post szerint Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke remélhetőleg választ fog követelni néhány kérdésre, mielőtt nagy sikerként könyveli majd el a játékokat a záró ünnepségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik