Élet-Stílus

Vörös csalódást keltett

A címvédő Vörös Zsuzsanna a csalódást keltő 20., míg az olimpiai újonc Gyenesei Leila a 24. helyen végzett az ötkarikás játékok női öttusaversenyében.

Az egyéniben háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok, címvédő Vörös Zsuzsanna 1120 pontot lőtt – akárcsak négy éve, Athénban -, ezzel a 12. helyen állt az első tusa után.

A világbajnoki hatodik Gyenesei Leila 988 pontot gyűjtött a lövészet során – ez pedig a 31. helyre volt jó. Ő egyébként sem jeleskedik a technikai számokban, általában az úszástól szokta megkezdeni a felzárkózást. A lövészetet a svájci Belinda Schreiber nyerte 188 körös (1192 pont) teljesítménnyel.


Vörös a 12. volt a lövészet után (Galéria)

Vörös a 12. volt a lövészet után (Galéria)

Gyengén vívtak a magyarok

A folytatásban mind a két magyar rosszul vívott, különösen a címvédő Vöröstől volt kevés a 15 győzelem/20 vereséges produkció, illetve az ezért járó 760 pont. Az újonc Gyeneseinek nem erőssége a vívás, így ebben a számban tőle a 712 pont, a 13 győzelem és 22 vereség voltaképpen papírforma eredmény.

A legjobban a német Lena Schönebornnak (28/7, 1072) ment a vívás, de nem maradt le sokkal mögötte a lett Jelena Rublevska (27/8, 1048) sem. Neki amúgy szüksége is volt az eredményes asszózásra, a lövészetben ugyanis 200 büntetőpontot kapott, mivel a fegyvere nem felelt meg mindenben az előírásoknak.
A vívás után Vörös a 23., Gyenesei a 32. volt összetettben.

Két magyar a páston (Kattintson!)

Két magyar a páston (Kattintson!)



Jól tempóztak a magyarok

Ahogy a korábbi eredmények alapján megjósolható volt, mind a két magyar előrelépett a harmadik tusában: Vörös négy, Gyenesei hét helyet javított. Úszásban az 1996-os atlantai olimpián a 4×200 méteres amerikai gyorsváltóval aranyérmes Sheila Taormina volt a leggyorsabb (2:08.86 perc, 1376 pont).

A táv feléig a nyomában tempózó Gyenesei (2:13.84, 1316) a negyedik legjobb időt érte el, míg a címvédő Vörös 2:16.96 perc alatt teljesítette a 200 métert, és ezért 1280 pontot kapott. Három számot követően Vörös a 19., míg Gyenesei a 25. helyet foglalja el. Az élen továbbra is német Lena Schöneborn áll.

Bírtak a lovakkal

Jól teljesítettek a lányok lovaglásban. Vörös négy verőhibával teljesítette a pályát, Gyeneseinél pedig csak hárman voltak jobbak, ezzel az előbbi kettő, az utóbbi hat helyet lépett előre.

Gyenesei végig nagyon jó ütemben lovagolt, alkalmi társa Ningning nagy kedvvel ugrotta az akadályokat, s csak egyet húzott le. Az újonc versenyző szépen teljesítette a pályát – 1172 pontot hozott össze -, jogos volt a nézők tapsa.

A címvédő Vörös hibátlanul oldotta meg feladata első felét Lili hátán, a másodikban azonban a 7-es, a 10-es, a 11-es és a 12-es erőkifejtés A eleménél leesett a rúd. Három másodperces időtúllépéssel együtt 1076 pontot ért a produkció.

A csütörtöki sok bukás és akadályverés miatt péntekre a hét legrosszabb lovat kivették a szervezők, egy újat pedig betettek, ráadásul a pálya is felszáradt, ennek nyomán pedig jóval jobb eredmények születtek, mint a férfiak tegnapi versenyében.

Vörös csak 20. lett

A futás során Vörös három helyet visszaesett, így a csalódást keltő 20. helyen végzett. Gyenesei a 24. helyen zárt, miután öten is megelőzték a versenyt záró háromezer méteren.
Győzött a második tusa, a vívás után élre álló német Lena Schöneborn, második lett a brit Heather Fell, míg a dobogó harmadik fokára az ukrán Viktorija Tyerescsuk állhatott fel.

nyilatkozatok

“Jobbra számítottam, de hát az öttusa ilyen. Lehet, hogy tegnap vagy holnap jobban tudtam volna teljesíteni, viszont ma kellett és ma ennyire tellett. Jól ment a lövészet, előzetesen úgy éreztem, hogy jó lesz a vívás is, de erről szól az egynapos öttusa, hogy ki milyen lábbal kel fel. Valamikor összejön, valamikor nem. Most jó nagy pihenés következik, hiszen nem vagyok már mai csirke, aztán folytatom tovább” – mondta Vörös.
“Az első öttusás olimpiámtól ennél többet nem nagyon várhattam. Voltak olyan részek, melyekkel elégedett vagyok, például a lovaglás az ilyen. A vívás körülbelül olyan lett, mint amilyet várhattam, a lövészetben viszont egy kicsit jobbat szerettem volna. Futásban ennyit tudok. Elég magas vagyok, és ez a kanyargós pálya nagyon megfogott. Huszonkét éves vagyok, még két olimpia is beleférhet. Ez a mostani tapasztalatszerzésre tökéletesen megfelelt. Szerettem volna húszban lenni, de nem vagyok elkeseredve. Nagyon élveztem, hogy itt lehettem, örülök, hogy így zártam ezt a versenyt” – értékelt Gyenesei.
Kulcsár Antal női szövetségi kapitány szerint a rossz vívás után már nem volt esélye Vörös Zsuzsának és Gyenesei Leilának a jó szereplésre.
“A lövészet mindkettőjük esetében önmagukhoz képest elfogadható volt, a következő számok megfelelő teljesítésével még bármi lehetett volna” – mondta Kulcsár. – “Zsuzsa a vívásban nem tudta elkapni a fonalat, Leilának pedig még túl erős ez az olimpiai vívómezőny. Innentől vergődtünk. Úszásban hozták magukat, a lovaglásban pedig kivették a gyengébb lovakat, így elment az az esély is, hogy esetleg az előttünk állók nagyobbat rontanak. Leila lovaglása volt az egyetlen, amivel meg vagyok elégedve. A futásban már legfeljebb csak magukkal versenyeztek.

Női verseny:
1. Lena Schöneborn (Németország) 5792 pont
2. Heather Fell (Nagy-Britannia) 5752
3. Viktorija Tyerescsuk (Ukrajna) 5672

20. Vörös Zsuzsanna 5300
24. Gyenesei Leila 5260

Ajánlott videó

Olvasói sztorik