Élet-Stílus

Magyaros roham a kézilabda-elődöntő előtt

A női kézilabda-elődöntőre több magyar szurkoló is jegy nélkül próbált meg bemenni. Információink szerint kisebb dulakodás is volt a bejáratnál, majd a kínai szervezők felhívták a MOB vezetését, hogy ha lesz még egy hasonló incidens, akkor kitiltják a magyarokat a stadionokból. Ezt a MOB cáfolta.

Az FN helyszínen tartózkodó munkatársának beszámolója szerint több módszer is létezik arra, hogy valaki belógjon az olimpiai eseményekre. Az üzérektől a kezdés után pár perccel akár féláron is lehet jegyet szerezni, de az is bevett módszer, hogy elkérik egy kijövő más nemzet szurkolójának lekezelt jegyét. Sokan a mellékhelyiségekben húzódnak meg, miközben a kínaiak kitessékelik a délelőtti események után a drukkereket.

A magyarok az FN információi szerint inkább a tömeghatásra esküsznek. Egyszerre indulnak meg a szurkolók, és átpréselik magukat minden kapun és ellenőrzésen. A kínaiak ezzel szemben tehetetlenek, mivel a néhány rendőrön kívül főként egyetemista önkéntesek teljesítenek szolgálatot, akik nincsenek felkészülve a rohamokra.

A csütörtöki elődöntő képei (Galéria)

A csütörtöki elődöntő képei (Galéria)

Információnk szerint a magyar-orosz női kézilabdameccs előtt hasonló magyar rohamra került sor, kisebb dulakodás is volt a rendezőkkel, és egy ajtót betörtek. Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára megerősítette lapunk információit, részletekkel azonban ő sem tudott szolgálni. A MOB-nak írt levélről nem tudott.

Lapunk megkereste Csurka Gergelyt, a MOB sajtófőnökét, aki elmondta, hogy nem kaptak semmiféle hivatalos értesítést az ügyben. „Többen nem a nekik szóló helyre ültek, és voltak olyanok, akik jegy nélkül próbáltak meg bejutni, de levelet nem kaptunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik