Élet-Stílus

Tóthnak és Pótának esélye sem volt

Tóth Krisztina sikerrel vette az első akadályt a női asztaliteniszezők egyéni versenyében, a második körben azonban sima vereséget szenvedett egy honosított kínaitól. Póta Georgina később állt asztalhoz, a csoda azonban elmaradt.

A 32 közé jutásért vívott mérkőzésen a rutinos, 33 éves Tóth Krisztina 4-3-ra győzte le a litván Ruta Paskauskienét.

A negyedik olimpiáján szereplő magyar versenyző az elveszített első szettet (8-11) követően játékba lendült, és fordított (11-5, 11-8), majd a negyedik játszmát is behúzta, miután 3-6-ról zsinórban kilenc pontot ért el. Ezzel pedig a nyert szettek tekintetében 3-1-re vezetett. De még messze volt a vége.

Tóth a 32 között búcsúzott (MTI)

Tóth a 32 között búcsúzott (MTI)

A kellemetlen stílusú és szívós litván ugyanis simán hozta a következő két játszmát (4-11, 6-11). A döntő, hetedik „menet” ugyanakkor csak 4-3-ig volt izgalmas, a folytatásban már csak Tóth Krisztina nyert pontot, így bejutott a legjobb 32 közé.

Nem sikerült a bravúr

Itt a pekingi születésű, de amerikai színekben induló Wang Chen várta, aki 2007-ben világbajnoki címet nyert, egy évvel korábban pedig az Ázsiai Játékokon diadalmaskodott.

A magyar pingpongos biztatóan kezdte a mérkőzést, 7-7-ig fej-fej mellett haladt riválisával, ám több pontot már nem csinált az első szettben. A második felvonásban már két ponttal (5-3) is vezetett Tóth, ám innentől hengerelt a riválisa, és 2-0-ra ellépett.

A harmadik felvonásban momentumai sem nagyon voltak a túl defenzíven játszó magyarnak (6-11), aki a negyedik szettet óriási csatában, meccspontot hárítva behúzta. Az ötödik és egyben utolsó játszmában az egyre idegesebb Tóth sokat hibázott, 11-2-re kikapott, és ezzel kiesett.

Póta kiszenvedte a győzelmet

Póta Georgina is továbbjutott, ámbátor esélyesként a vártnál sokkal nehezebb, meccslabdákat hárítva verte a cseh Dana Hadacovát. A magyar játékos könnyedén, 3-ra nyerte az első szetett. A rendkívül elszántan küzdő Hadacova azonban egyenlített (8-11), majd 2-1-nél megtette ugyanezt.

Az ötödik szett is a selejtezőben kezdő, már két meccset játszott cseh hölgyé volt (4-11), aki a következő felvonásban ötpontos hátrányból egyenlített, így közel került a győzelemhez, 10-10 után viszont Póta már nem hibázott (12-10). Hadacova a döntő játszmában is kellemetlen helyzetbe hozta magyar ellenlábasát, aki azonban két meccslabdát hárítva, zsinórban négy pont szerezve, 12-10-re, összességében 4-3-ra győzött.

A rózsaszín mezben játszó magyar aligha látta hasonló színben a világot, amikor a sorsolás után megtudta, hogy a viadal ezen szakaszában a négyszeres olimpiai bajnok, Sydneyben egyesben és párosban, Athénban párosban, most Pekingben pedig csapatban diadalmaskodó, nem mellesleg 15-szörös világbajnok kínai klasszis vár majd rá.

Balszerencséjével kapcsolatban Póta előzetesen viccesen azt mondta: jobban örült volna egy olyan ellenfélnek, aki ellen pontokat tud nyerni. A találkozó – ha nem is teljes mértékben, de – igazolta az előzetes várakozásokat, hiszen ugyan az ötkarikás újonc magyar asztaliteniszező nyert összesen 21 labdamenetet, játszmanyerésre egy pillanatig sem volt esélye.

A világranglista ötödik helyét elfoglaló, balkezes kínai mindössze 23 perc alatt, könnyedén nyert. Pótának a másik oldalról villámgyorsan visszapattanó labdák mellett a körülményekkel is meg kellett küzdenie, a közönség ugyanis a labdamenetek között ütemesen buzdította kedvencét és minden, általa megnyert poént hatalmas üdvrivalgással fogadott.

Női egyes
2. forduló (a 32 közé jutásért):

Póta Georgina-Hadacova (cseh) 4-3 (3, -8, 6, -12, -4, 10, 10)
Tóth Krisztina-Paskauskiene (litván) 4-3 (-8, 5, 8, 6, -4, -6, 3)

Második forduló (a 16 közé jutásért):
Wang Chen (amerikai, 14.)-Tóth Krisztina 4-1 (7, 7, 6, -11, 2)
Vang Nan (kínai)-Póta Georgina 4-0 (6, 7, 6, 2)

Nyilatkozatok

Tóth Krisztina:
“Sajnos azt kell mondanom, ma ennyivel jobb volt az amerikai. Szeretek vele játszani, vertem már meg, ezért egy kicsit szorosabb meccsre számítottam, de ez olimpia, valószínűleg ő is erre készült az elmúlt fél évben és nagyon okosan, taktikusan kijátszott. Lassította a játékot, jókat szervált és gyakorlatilag szétszedte a játékomat. Dühös vagyok, mert ezen az olimpián még szerettem volna egy nagyot alkotni. Ha ezt a találkozót megnyerem, akkor már elégedett lettem volna és lehet, hogy nekem még egy olimpia már nem fér bele a pályafutásomba, úgyhogy most egy kicsit szomorú vagyok.”

Téglás Péter szövetségi kapitány:
“Jól játszott az ellenfél, el kell ismerni, hogy jobb volt, gratulálunk neki. Kriszta minden megpróbált, igyekezett, de ezen a meccsen nem volt esélye.”

Póta Georgina:
„Nagyon izgultam. A cseh lány nem annyira rossz, csak azért áll olyan hátul a világranglistán, mert nem indult versenyen. Tartottam tőle, de nem gondoltam, hogy ilyen meleg lesz. A végén nekem volt szerencsém, de meccs közben meg többször neki, igazából 4-1 is lehetett volna.”

A kínai Vang Nan elleni találkozótt ekképp értékelte a magyar sportoló:
“Szerettem volna szettet nyerni, de sajnos nem sikerült, emiatt egy kicsit el vagyok kenődve. Persze nem adom fel, megpróbálok a jövőben úgy készülni, hogy a kínaiak ellen is legyen esélyem. Jó lett volna bejutni a 16 közé, lehetett volna egy kicsivel jobb a sorsolásom, de hát el kell fogadni, hogy ez most így történt” – mondta szerepléséről Póta.

“Abszolút érvényesült a papírforma, az ellenfél a világ egyik legjobb játékosa, tehát várható volt, hogy ez lesz. Gina játszott már ennél szorosabb meccset is Vanggal, s most is volt egy-két szép poénja, de sajnos csak ennyi” – értékelt Téglás Péter szövetségi kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik