Élet-Stílus

Jakab számára véget ért az olimpia

Jakab János a legjobb 48 között öt szettben vereséget szenvedett a német Christan Süsstől, így elbúcsúzott a férfi asztaliteniszezők olimpiai versenyétől.

Jakab bravúros győzelemmel kezdett, kedden 0-3-ról nyert sydneyi olimpián párosban bronzérmes francia Patrick Chila ellen, így került a 48-ba, de ott már véget ért számára az olimpia.

Az első játszma után az esélyesebb német Christan Süss állt jobban, ugyanakkor a folytatásban sokat hibázott, még szervát is rontott, ennek nyomán Jakab sorra szerezte a pontokat, végül 11-4-gyel módosította 1-1-re a játszmaarányt.

Nem jött össze az újabb bravúr (MTI)

Nem jött össze az újabb bravúr (MTI)

A harmadik szett szoros csatát hozott, a magyar „tapadt” az ellenfelére, ám a fontos labdameneteket elveszítette, olykor peches is volt, így újra Süss került lépéselőnybe. A soros felvonásban pedig már 4-0-ra is vezetett, Jakab ugyan egyenlített (6-6, 7-7), de végül ez a „menet” is elúszott.

Az ötödik, mint kiderült, utolsó szettben Süss végig vezetett, majd 5-10-nél egy labdára volt a továbbjutástól. Jakab három meccslabdát is hárított, a negyediket viszont már kihasználta a németek párosban és csapatban Európa-bajnok, utóbbi számban vb- és olimpiai ezüstérmes játékosa, s megérdemelten győzött.

nyilatkozat

Jakab János:
„Sajnos, nem éreztem úgy, hogy lenne esélyem nyerni a német játékos ellen. Csalódott vagyok, mert úgy keltem fel, hogy egy bravúros teljesítménnyel én nyerek. Süss abban vert meg, amiben lehetett volna esélyem, azaz a gyors, aggresszív játékban. Összességében elégedett vagyok, sok értékes tapasztalatot szereztem a pekingi olimpián.”


Férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Christian Süss (német)-Jakab János 4-1 (7, -4, 8, 8, 8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik