Élet-Stílus

Tussal kapott ki a „beugró” magyar

Első mérkőzésén tusvereséget szenvedett Veréb István a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos súlycsoportjának pekingi olimpiai versenyében.

A junior Eb-bronzérmes Veréb a fülkagylógyulladással kórházba került Hatos Gábor helyére ugrott be a csapatba, már zajlott az olimpia, amikor – múlt csütörtökön – megtudta, hogy indulhat.

Aktívan kezdte a mérkőzést, az első menetben kétszer ledöntötte ellenfelét, és mögé is került, ezért kapott egy-egy pontot. A második szakaszban viszont jelentősen változott a helyzet: Veréb ellenfele, 2005-ben 84 kilóban pánamerikai bajnok amerikai Ben Askren szedett össze gyorsan két pontot, aztán 44 másodperccel a vége előtt tusolta a magyar birkózót.

Veréb István nem járt sikerrel (MTI)

Veréb István (kékben) nem járt sikerrel (MTI)

Ben Askren a 16 között kikapott a tavaly világbajnoki harmadik, 2004-ben olimpiai bronzérmes kubai Ivan Funderától, így nem vitte magával a vigaszágra a 20 esztendős magyar birkózót.

nyilatkozat

Veréb István:
„Az első menetet megnyertem, éreztem is, hogy meglehet a mérkőzés. A menet végén viszont jött egy erőteljesebb fáradás a fogyasztás miatt – 12 kilót kellett gyorsan leadnom -, nagyon elfáradtam. Ez a második menet elején látszódott is, gyorsan levitt kétszer. Utána megpróbáltam támadni, ugyanakkor sajnos rám kényszerített egy hibát és elég jól be is fejezte a mérkőzést. Igazából verni kellett volna ezt az embert, de sajnos elfáradtam a végére.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik