Élet-Stílus

Jamaicai dupla és tripla 100-on

Akárcsak a férfiaknál, a nőknél is jamaicai diadal született a 100 méteres síkfutásban a pekingi olimpián, sőt a gyengébbik nemnél egy aranyat és két ezüstöt vihettek haza a karibi ország atlétái.

Shelly-Ann Fraser csaknem hasonló fölénnyel győzött, mint előző napon Usain Bolt, Sherone Simpson és Kerron Stewart pedig holtversenyben lett második 100 méteres síkfutásban.

A férfiaknál 100-on elmaradt amerikai-jamaicai összecsapást a pótolhatták volna a klasszikus sprinttávon.

Frazier is utcahosszal utasította maga mögé a mezőnyt (MTI)

Fraser is utcahosszal utasította maga mögé a mezőnyt (MTI)

Az idei világranglista első öt helyezettje biztosan jutott be a döntőbe, mindkét oldalt hárman képviselve. A karibi vonalat erősítette a váltóban olimpiai bajnok bahamai Debbie Fergusin-McKenzie. Elsőszámú esélyesnek pedig Torri Edwards számított, aki idén egyedüliként került 10.80 mp alá (10.78).

Edwards azonban teljesen beragadt a rajtnál és ez meg is határozta a sorsát, végül utolsó lett. Fraser viszont, mint akit puskából lőttek ki, végig száguldotta a távot, s beállítva a világ idei legjobbját, 10.78 mp-cel nyert.

A hármas jamaicai sikert egyedül Lauryn Williams tudta volna megakadályozni, de aztán inkább az volt a kérdés, Simpson és Stewart közül ki lesz a második. A célfotó alapján kiderült, mindkettő ezüstnek örülhet.

Az amerikai Lee, Frazier és a bahamai Ferguson-McKenzie (MTI)

Az amerikai Lee, Fraser és a bahamai Ferguson-McKenzie (MTI)

A jamaicaiak tehát a 100 m hat érméből négyet begyűjtöttek, s formájuk alapján a 200 m, valamint a két 4×100-as váltó is lefutottnak tűnik.

Női 100 m:
1. Shelly-Ann Fraser (Jamaika) 10.78
2. Sherone Simpson (Jamaika) és Kerron Stewart (Jamaika) 10.98-10.98
4. Lauryn Williams (Egyesült Államok) 11.03
5. Muna Lee (Egyesült Államok) 11.07
6. Jeanette Kwakye (Nagy-Britannia) 11.14
7. Debbie Ferguson-McKenzie (Bahama) 11.19
8. Torri Edwards (Egyesült Államok) 11.20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik