Élet-Stílus

Bryanték lelépték a világbajnokot

A világbajnok spanyolok sem bírtak a pekingi olimpia férfi kosárlabdatornájának favoritjával, az NBA-sztárokból verbuvált amerikai válogatottal.

A Vukoszung Csarnokban minden adott volt az ötkarikás játékok két legjobb formában lévő, egyaránt százszázalékos csapatának negyedik fordulóbeli rangadójához: a “felvezetésben” a 25 pontos – amúgy szintén az Egyesült Államokban profiskodó – Jao Ming vezette hazaiak nagy csatában 59-55-re legyűrték a németeket, akiknél a Dallas Mavericksben légióskodó Dirk Nowitzki 24 pontig jutott.

Nowitzkiék komorsága - a háttérben a győztes Jao Ming (AP)

Nowitzkiék komorsága – a háttérben a győztes Jao Ming (AP)

A 18 ezres, félig a földbe süllyesztett arénában csak néhány drágább hely maradt üresen, így szinte teltház láthatta, amint a melegítésnél LeBron James egy zsákolást követően az öltözőbe vonul. A Cleveland dobógépe csakhamar megnyugtatta a kedélyeket, kezdés előtt szokása szerint felszórta a levegőbe a csúszásgátló port, majd ő szerezte a csillagos-sávosok első kosarát is.

Az athéni bronzot feledtetni kívánó elitalakulat “hivatalosan” Redeem Team, azaz Jóvátevő csapat néven fut, ám összeállítása alapján sokan ismét csak Dream Teamként emlegetik. Mike Krzyzewski főiskolai edzőlegenda klasszikus center nélküli együttest rakott össze, a rohanós és labdaszerzésből leindító stílusra berendezkedett válogatott pedig már a nyitó negyedben “bedarálta” ellenfelét.

Marc Gasol is csak szenvedett az amerikaiak gyűrűjében (Getty)

Marc Gasol is csak szenvedett az amerikaiak gyűrűjében (Getty)

Főként a triplagyártásra ráállt Carmelo Anthony és a labdákért sípszó után is az egekbe ugráló James volt elemében.

Az első félidő még a munka jegyében telt, majd amikor nagyszünet után kialakult a 20 pontos különbség, jöhettek a látványelemek.

A szorgosan asszisztáló világbajnok játéka szinte lassított felvételnek tűnt az ide-oda röpködő tengerentúli ászok mellett, néhány jelenet már-már az NBA-gálákat idézte. Öt perccel a vége előtt a 4-5 másodperces támadásokat bemutató amerikaiak már átlépték a 100 pontos határt.

A Los Angeles Lakerst erősítő Pau Gasol és társai pedig immár a rivális cseresora ellen sem tudtak 30 pontnál közelebb kerülni. A végül 119-82-re diadalmaskodó Egyesült Államok tehát 37 (!) ponttal verte meg azt az együttest, amelyet a szakértők az olimpiai címvárományos egyetlen lehetséges megszorítójaként tartottak számon…

Kosárlabda-torna

Férfiak
Csoportkör, 4. forduló:
A-csoport:
Ausztrália-Oroszország 95-80
Litvánia-Horvátország 86-73
Argentína-Irán 97-82
A csoport állása: 1. Litvánia 8, 2. Argentína 7, 3. Ausztrália 6 (351-330), 4. Horvátország 6 (308-323), 5. Oroszország 5, 6. Irán 4

B-csoport:
Görögország-Angola 102-61
Kína-Németország 59-55
Egyesült Államok-Spanyolország 119-82
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 8 pont, 2. Spanyolország 7, 3. Görögország 6 (324-298), 4. Kína 6 (289-309), 5. Németország 5, 6. Angola 4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik