Élet-Stílus

Újabb Cseh-parádé következhet, kezdenek az atléták

A pekingi olimpián már két második hellyel rendelkező Cseh László a 200 méteres vegyesúszásban folytathatja az éremgyűjtést. Pénteken az atléták is elkezdik.

Pénteken 18 számban avatnak bajnokot, ezen a napon elkezdődnek az atlétikaversenyek.

A nyitónapon rögtön egy éremesélyes magyar indulóval: a kalapácsvetés selejtezőjében az A csoportban Pars Krisztián próbálja meg kiharcolni a tőle eredményei alapján kötelezően elvárható döntőbe jutást.

Pars mellett a súlylökés kvalifikációjában Kürthy Lajos képviseli a magyar színeket, ennek a számnak a döntőjét is ezen a napon rendezik, hétpróbában Farkas Györgyi áll rajthoz, míg Kálovics Anikó 10 000 méteren.

Nem kizárt, hogy Cseh László újabb éremnek örülhet (MTI)

Nem kizárt, hogy Cseh László újabb éremnek örülhet (MTI)

A cselgáncsozóknál a plusz 100 kg-os Bor Barna lép tatamira. A 22 éves ifjúsági, junior, és U23-as Európa-bajnok egy verhető egyiptomi riválissal kezd, a következő ellenfél azonban már nehezebb, olasz vagy japán dzsúdós lesz. A női kézilabdatornán a 4. fordulóban a magyarok Oroszországgal találkoznak és győzelem esetén már egészen biztosan bejutnak a negyeddöntőbe.

A magyar női vízilabda-válogatott csoportjában vezet az utolsó forduló, a Görögország elleni mérkőzés előtt. Ha Godova Gábor együttese nyer és Ausztrália két gólnál kisebb különbséggel győz Hollandia ellen, akkor a magyarok közvetlenül az elődöntőbe jutnak.

A sportlövők kisöbű sportpuska 50 méteres számában Sidi Péter képviseli Magyarországot. Az úszóversenyek elődöntőjében Takács Krisztián férfi 50 m gyorson, az előfutamokban női 50 m gyorson Dobár Éva, férfi 1500 m gyorson Kis Gergő áll rajthoz.

Pars Krisztián pénteken az selejtezőben kezd (MTI)

Pars Krisztián pénteken az selejtezőben kezd (MTI)

Férfi párbajtőrben a csapatversenyt rendezik, a magyarok Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián összeállításban veszik fel a harcot, a tartalék Kovács Iván. Magyarország a negyeddöntőben a kínai – dél-afrikai párharc győztesével találkozik.

A vitorlázóknál valamennyi magyar vízre száll: férfi szörfben Gádorfalvi Áron, női szörfben Detre Diána, míg Laserben Berecz Zsombor próbál előrébb kerülni, amennyiben az időjárás nem szól közbe ismét, ahogy az csütörtökön történt.

A 13. helyért küzdő Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár szintén azért lapátol pénteken, mert csütörtökön a viharos idő miatt nem tudták megrendezni futamukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik