Élet-Stílus

Szellő nem kegyelmezett a ringben

Szellő Imre nagyon simán, technikai k.o.-val verte a venezuelai ellenfelét ökölvívók 81 kilós kategóriájában, ezzel negyeddöntős az olimpián.

Kifejezetten rosszul kezdődött a bokszolóink számára a pekingi olimpia, lévén Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Bedák Pál (48 kg) is már az első találkozóján vereséget szenvedett.

A tavalyi világbajnokságon ötödik Szellő Imre ugyanakkor sima győzelemmel mutatkozott be a 81 kilogrammos kategóriában. Az első menet sem ment végig, 1:47 perc után befejeződött a venezuelai Luis Alberto Gonzalez elleni összecsapása.

Szellő Imre simán győzött (MTI)

Simán győzött (MTI)

Szellő többször is keményen és tisztán találta el a venezuelai riválisát, akire gyors egymásutánban kétszer is rászámolt a mérkőzésvezető. Ezután a magyar újra megfogyasztotta Gonzalezt, és a bíró már nem engedte folytatni a meccset.

Szellő Imre technikai k.o.-val jutott a legjobb nyolc közé.

A keddi neggyedöntőben a brit Tony Jeffrieszel mérkőzik. Másfél hónapja, Lengyelországban már összecsapott riválisával, akkor a brit győzött 11-10-re.

nyilatkozatok

Szellő Imre:
„Tegnap előtt saját kérésemre kihagytam egy edzést, tegnap egy félórát mozogtam, és akkor mondtam Karcsi bá’-nak, hogy már hiányzik a boksz. Nagyon jó állapotban vagyok, a súlyommal sincs semmi baj, hónapok óta tartom.”

Balzsay Károly szövetségi kapitány:
„Imre nagyon okosan, türelmesen bokszolt, ballal jól készített elő, amikor pedig a venezuelai kinyílt elindította a jobbegyenest. Ilyenkor persze könnyű mondani bármit is, de ezzel együtt tény, hogy már a faluban láttam az elmúlt napokban, hogy nagyon jó állapotban van.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik