Élet-Stílus

Férfi párbajtőr – csapat

Az Athénban olimpiai ezüstérmes férfi párbajtőrcsapat az elmúlt négy évben sem „tétlenkedett”. Egy világbajnoki bronzérem és egy Európa-bajnoki ezüst mellett két kontinentális aranyéremmel igazolta a várakozásokat.

A távolról sem nyeretlen kétévesek által alkotott – az Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Boczkó Gábor és a tartalék Kovács Iván képezte négyesből a legfiatalabb Boczkó is elmúlt 30 éves (Kulcsár és Kovács már Barcelonában is tagja volt az ezüstérmes válogatottnak!) – csapat tehát az európai elit tagja mindmáig, és joggal aspirálhat olimpiai éremre.

Egyéniben is folyamatos volt a siker. A korábban bankárként már a versenyszférában is elhelyezkedő, majd a sporthoz visszatérő Kulcsár tavaly világbajnoki címet nyert, míg Imre személyében a 2008-as Európa-bajnokot tisztelhetik az ellenfelek, Kovács Iván pedig 2006-ban lett a földrész legjobbja.

Boczkó Gábor (jobbról) a francia Gauthier Grunier ellen (MTI)

Boczkó Gábor (jobbról) a francia Gauthier Grunier ellen (MTI)

A közelmúltbeli eredmények alapján akár a barcelonai és athéni siker, azaz az ezüstérem is túlszárnyalhatónak tűnik.

Az olimpiai küzdelembe világranglista-vezetőként a negyeddöntőben bekapcsolódó magyar csapat a Dél-Korea-Kína összecsapárs győztesével mérkőzhet majd az elődöntőbe jutásért.

magyar párbajtőrcsapat

Az elmúlt tíz év sikerei
Olimpiai eredmények: ezüst (2004), 7. helyezés (2000)
Kiemelkedő eredmények: világbajnok (1998, 2001), vb-bronzérmes (1995, 2007), Európa-bajnok (1998, 2006, 2007), Eb-ezüstérmes (2008)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik