Élet-Stílus

Óriási csalódást okoztak az evezősök

A Varga Tamás, Hirling Zsolt egység sokáig vezetett, ám a végén elfáradt, így nem jutott tovább a könnyűsúlyú kétpárevezős verseny reményfutamából.

A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Európa-bajnok magyar egység a dánok és a kanadaiak mögött a harmadik helyen
zárt a vasárnapi előfutamban, és hatalmas meglepetésre a reményfutamból sem tudott továbbjutni. Csak negyedik lett, márpedig csupán az első kettő folytathatja a középdöntőben.

Sokáig úgy tűnt, nem lesz gond, hiszen mieink jól indultak, a táv háromnegyedéig, 1500 méterig az élen haladtak – megelőzve a japánokat és a kubaiakat.

200 méteren múlott (MTI)

200 méteren múlott (MTI)

A végére, 200 méterrel a cél előtt azonban elfáradt a magyar egység, teljesen lelassult, így pillanatok alatt három hajó is lehagyta. A nagy hajrát kivágó portugálok nyerték a futamot, míg a második, még középdöntőt érő helyen a kubaiak végeztek.

A Varga, Hirling duó az éremszerzés reményében érkezett
a kínai fővárosba, de már csak a 13-20. helyért küzdhet.

Nyilatkozat

Kiss László, a kettős edzője:
„Azt a taktikát beszéltük meg, hogy induljanak el keményen, és aztán húzzák végig a távot. Egy ideig ezt sikerült tartaniuk, a végére azonban teljesen elfogytak, számomra teljesen érthetetlenül. Ebben a mezőnyben kötelező lett volna a győzelem, nem tudom, hogy mi történt.”

Az első reményfutamban bejött a papírforma: a németek és az ausztrálok mentek tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik