A spanyol élvonalban szereplő Osasuna honlapján tudatta, hogy a klub képviselői hétfőn 950 ezer euróért megszerezték a holland NEC Nijmegen magyar válogatott középpályását, Vadócz Krisztiánt.
A spanyolok szerint a 23 esztendős védekező középpályás négy évig lesz a klub alkalmazottja, sőt, a 2007-ben még UEFA-kupa elődöntőt játszó Osasuna immár leendő kivásárlási árát is pontosította: 10 millió euró.
Huszti Szabolcs gratulál vadócznak a görögök elleni gólja után (MTI)
Ám Vadócz Krisztián menedzsere cáfolta azt az információt, amely a klub honlapján jelent meg.
Kövesdi Viktor, a futballista ügyeit intéző Careers Management Group (CMG) társtulajdonosa pontosította a Vadóczról megjelent hírt.
“Krisztián ügyében hetek óta folynak az egyeztetések, sokáig úgy tűnt, hogy a két klub nem állapodik meg egymással, míg végül sikerült egyezségre jutniuk a vételárban, ami valóban 950 ezer euró, ahogyan ez az Osasuna honlapján megjelent” – mondta az MTI-nek nyilatkozó Kövesdi.
“Az összeg kifizetésének ütemezésében viszont egyelőre távol vannak egymástól a két egyesület álláspontjai, ezért nem lehet tudni, hogy létrejön-e a megállapodás. Ezért Krisztián még el sem utazott Spanyolországba és nem tárgyalt az Osasuna képviselőivel, nem tudjuk, erre mikor kerülhet sor – tette hozzá Kövesdi”