Élet-Stílus

Magyar döntős sportlövészetben

Sidi Péter 595 körös teljesítménnyel hatodik lett a férfi légpuskások 60 lövéses alapversenyében a pekingi olimpián, így bejutott a nyolcas döntőbe.

A 29 éves versenyző előzetesen azt mondta, a korábbi két sikertelen ötkarikás szereplés után ezúttal valamelyik számában szeretne bekerülni a fináléba. Erre talán éppen első fellépése alkalmával kínálkozott a legnagyobb esélye, hiszen légpuskában korábban – 2002-ben és 2004-ben – nyert már Eb-t is.

A magyar sportlövő 21 percig csak próbalövéseket adott le, mindjárt egy 8-assal kezdett, de utána úgy tűnt, megtalálta a helyes irányzékot, hiszen jó néhány 10-es következett.

Sidi Péter 595 kört teljesített az alapversenyben (MTI)

Sidi Péter 595 kört teljesített az alapversenyben (MTI)

Magát a versenyt aztán rosszul indította Sidi, hiszen első kísérlete csak 9-est ért, majd negyedikre újra egy 9-est lőtt, s így 98-cal zárta az első tízes sorozatot. A másodikba szintén becsúszott egy 9-es, majd a harmadikat hibátlanul teljesítette, így 30 lövés után 297 körrel állt. A negyedik és az ötödik sorozatát is „elcsúfította” egy-egy 9-es, majd zárásként maximális pontszámot lőtt, így végül 595-tel zárt.

A riválisok is sorra hibáztak, így Sidinek akár az éremre is esélye lehet a fináléban, amelyben rajta kívül a finn Henri Hakkinen (598 kör), a címvédő kínai Csu Csin-nan (597), a román George Moldoveanu (596), a világbajnok indiai Abhinav Bindra (596), az orosz Szergej Kruglov (595) és Konsztantyin Prihodcsenko (595), valamint a szerb Stevan Pletikosics (595) szerepelhet.

A légpuskása döntőjében mindenki tíz lövést adhat le, és az eredmények hozzáadódnak az alapversenybeli teljesítményhez.

Nyilatkozat

Kisvárdai István, Sidi edzője:
„Nagy öröm, hogy végre sikerült bejutnia a legjobbak közé, ez óriási eredmény. Reméljük, hogy még előrébb is tud lépni.”

Kissné Oroszi Edit szövetségi kapitány:
„Ilyen eredménnyel (595 kör) világ- és Európa-bajnokságokon nem lehet döntőbe kerülni, de mivel ez egy olimpia, nagyobb a nyomás mindenkin, ez meg is látszott”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik