Élet-Stílus

MTK: az esélytelen nyugalmával

Minimális esélyekkel vág neki a magyar bajnok MTK Budapest a török Fenerbahce elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágónak, miután egy héttel ezelőtt az első mérkőzésen 2-0-ra diadalmaskodott Luis Aragonés együttese.

“Szerencsére nincs sérült a keretben. A vasárnapi mérkőzés után hétfőn regeneráló edzés volt, kedden délután ha az idő engedi, akkor a Szusza Ferenc Stadionban edz a csapat, ha nem, akkor a Hungária körúton” – nyilatkozta az MTI-nek Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója.

“Az első meccsen szembesülhettünk a két csapat közötti különbséggel. Mivel a Fenerbahce játékosai nagyon gyorsak, ezért meg kell próbálnunk szűkíteni a mozgásterüket és megakadályozni, hogy lendületbe jöjjenek. Hátul nem szabad kinyílnunk, mert, bár mindenki azt várja tőlónk, hogy támadjunk, de a törökök életveszélyesen kontráznak, ezért hiba lenne ész nélkül, nekik rontanunk. ” – folytatta a tréner.

A spanyol gólkirályt, Güizát kell megállítaniuk a védőknek (MTI/EPA)

A spanyol gólkirályt, Güizát kell megállítaniuk a védőknek (MTI/EPA)

Garami tanítványai ennek ellenére jól helyt álltak Isztambulban, a török sztárcsapat csak két megpattanó lövéssel tudta kiharcolni az előnyt: előbb a brazil világbajnok Roberto Carlos bombája változtatott irányt Mladen Lambulicson, majd Selcuk lövése pattant védhetetlenül a hálóba, ismételten a szerb védőről.

Igaz azt is hozzá kell tenni, hogy egyetlen egy igazán komoly helyzete nem volt a magyar bajnoknak, amelynek egy jókora csodára lenne szüksége, hogy eljusson a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjének a harmadik körébe.

Garami kezdőcsapatot nem kívánta elárulni, de megadott egy tizenegyet, melyben elmondása szerint legfeljebb egy-két helyen várható változás: Végh – Horváth, Lambulic, Balogh, Pollák – Kulcsár, Zsidai, Pintér, Bori – Pál, Hrepka.

A magyar szakvezető után Luis Aragonés, a Fenerbahce trénere nyilatkozott az esélyekről. “Úgy készültünk a szerdai mérkőzésre, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból” – mondta a török együttes spanyol vezetőedzője. “Bármi megtörténhet, az MTK biztos támadóbb felfogásban játszik majd, ebben benne van a több hiba lehetősége, de előfordulhat az is, hogy mi hibázunk. Ellenfelünkben nagyon karakteres csapatot ismertem meg. A magyar futball van olyan jó, hogy bármikor meglepetést szerezhet.”

A tréner nem kívánta elárulni a kezdőcsapat összeállítását, mint mondta, ezt mindig a játékosokkal közli először. “Aragonés személyében kiváló szakember érkezett a klubhoz” – mondta Roberto Carlos, az isztambuliak brazil világklasszisa. “Mindent megteszünk azért, hogy a Bajnokok Ligájában és a török bajnokságban is minél sikeresebben szerepeljünk.”

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
MTK Budapest-Fenerbahce (török) 20.45 ó
Szusza Ferenc Stadion, V.: Mark Clattenburg (angol)
Az első meccset Isztambulban 2-0-ra a Fenerbahce nyerte.

További program:
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Panathinaikosz (görög) 18 ó (0-3)
Dinamo Kijev (ukrán)-Drogheda United (ír) 18 (2-1)
BATE Boriszov (Fehérorosz)-RSC Anderlecht (belga) 18 (2-1)
Rapid Wien (osztrák)-Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) 19:30 (0-3)
FK Modrica (bosnyák)-Aalborg BK (dán) 20 (0-5)
Artmedia Bratislava (szlovák)-Tampere United (finn) 20:15 (3-1)
FC Basel (svájci)-IFK Göteborg (svéd) 20:15 (1-1)
Sparta Praha (cseh)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 20:15 (1-0)
Partizan Beograd (szerb)-Inter Baku (azeri) 20:45 (1-1)
Dinamo Zagreb (horvát)-NK Domzale (szlovén) 20:45 (3-0)
Wisla Kraków (lengyel)-Beitar Jerusalem (izraeli) 20:45 (1-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik