Élet-Stílus

Peking: három érem az elvárás a vívókkal szemben

Három érem - közte egy arany - megszerzését várja a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) a pekingi olimpiára kiutazó sportági küldöttségtől.

A játékokat felvezető sajtótájékoztatón Füleky András, az MVSZ ügyvezető igazgatója elmondta, a szövetség már 2005-ben megfogalmazta a célokat – melyek 22-24 olimpiai pont begyűjtésére is vonatkoznak -, az azóta eltelt időszakban pedig semmi olyan nem történt, ami miatt ezen változtatni kellett volna.

Füleky a célkitűzés megalapozottságát alátámasztandó még hozzátette: 2005 és 2008 között összesen hét Eb-n és vb-n vettek részt a magyar vívók, s ezeken az eseményeken kilenc-kilenc arany- és ezüst-, továbbá nyolc bronzérmet szereztek, ami átlagban 3,7-es medálgyűjtést jelent.

Nemcsiktől az aranyérem nem lenne meglepetés (MTI)

Nemcsiktől az aranyérem nem lenne meglepetés (MTI)

Ugyancsak átlagosan 25,8 pontot “vívtak össze”. 2006 óta nem volt olyan Eb vagy vb, amelyről győzelem nélkül tértek volna haza.

A tartalékokkal együtt 15 fős versenyzői csapat három részletben utazik Pekingbe. Nagy Orsolya már Hongkongban edzőtáborozik, onnan megy majd a kínai fővárosba, a delegáció legnagyobb része szombaton indul útnak, Mincza-Nébald Ildikó pedig jövő szombaton repül a játékok színhelyére.

Nem tarthat a delegációval Gerevich György kard mesteredző, Nemcsik Zsolt és Szilágyi Áron trénere. Füleky András közölte, a szakember több műtéten is átesett az elmúlt hetekben, nincs olyan állapotban, hogy Pekingbe utazhasson. Feladatát itthon Varga József – Lontay Balázs edzője -, illetve a szövetségi kapitány, Nébald György vette át, ők iskoláznak a kardozókkal.

A férfi párbajtőrözők - így Boczkó Gábor - is remekeltek idén.

A férfi párbajtőrözők – így Boczkó Gábor – is remekeltek idén (MTI)

Gémesi György szövetségi elnök a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: “tisztességgel és becsülettel felkészültek a versenyzők”.

A pekingi magyar csapat:
Férfi párbajtőr – Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván (tartalék)
Férfi kard – Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs (tartalék)
Női tőr – Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie (tartalék)
Női párbajtőr – Szász Emese, Mincza-Nébald Ildikó
Női kard – Nagy Orsolya

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik