Élet-Stílus

Újabb francia szakaszgyőzelem a Touron

Sylvain Chavanel nevéhez fűződik a franciák harmadik részsikere az idei Tour de France-on. A 29 éves kerekes szökevényként nyerte meg a pénteki szakaszt. A magyar körverseny 4. szakaszán az osztrák Franz Grassmann győzött.

A pénteki szakaszon, a Roanne és Montlucon közötti 185,5 kilométeren két szökevény játszotta a főszerepet, akik – miután a karaván fáradtan tekert – „haza” is értek.

A szakaszgyőztes (Getty)

A szakaszgyőztes (Getty)

A kétszeres francia időfutambajnok Sylvain Chavanel – aki jelenleg a Cofidis versenyzője, de már két évre aláírt a Quick Stephez – 92 kilométeren keresztül haladt az élen szökevény- és honfitársával, Jeremy Roy-val, akinél a befutó során ügyesebbnek bizonyult, így Samuel Dumoulin és Cyril Dessel sikere után ő érte el a franciák idei harmadik részsikerét.

A főmezőny 1 perc 13 másodperc múlva követte a célba a két franciát, a mezőnyhajrát Gerald Ciolek nyerte Erik Zabel és Heirich Haussler előtt. Az összetett élén nem történt változás. Továbbra is Carlos Sastre viseli a sárga trikót, a szombati – mindent eldöntő – időfutam előtt 1:24-nél vezet Frank Schleck és 1:33-mal Bernhard Kohl előtt, míg az időfutamban kiváló Cadel Evansnek 1:34 a hátránya az éllovassal szemben.

A zöld trikó már tulajdonképpen elkelt. Oscar Freire 42 ponttal vezet, így amennyiben célba ér, meg is nyeri a pontversenyt.

Tour de France, 19. szakasz
Roanne-Montlucon, 165 km:
1. Sylvain Chavanel (francia, Cofidis) 3:37:09
2. Jeremy Roy (francia, Francaise des Jeux) azonos idővel
3. Gerald Ciolek (német, Columbia) 1:13 p hátrány

Az összetettben (sárga trikó):
1. Carlos Sastre (spanyol, CSC) 82:54:36 ó
2. Frank Schleck (luxemburgi, CSC) 1:24 p hátrány
3. Bernhard Kohl (osztrák, Gerolsteiner) 1:33 p h.

Osztrák részsiker a Magyar touron

Az osztrák Franz Grassmann nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát, összetettben továbbra is a holland Hans Bloks vezet.

A Sátoraljaújhely és Bükkszék közötti királyetapon öt hegyre kellett feltekernie a versenyzőknek. Tizenkét kerekes megpróbálta ledolgozni több mint negyedórás hátrányát összetettben, s rögtön a rajt után maguk mögött hagyták a mezőnyt. 25 kilométer után már hat perc előnyük volt.

A főmezőny azonban kis híján beérte a szökevényeket, végül a tizenkét fős élboly ismét megnyugtató különbségre tett szert és öt perc előnnyel ért célba. Az összetettben élen állónak járó sárga trikót viselő holland Hans Bloks ugyan a lemaradottakkal ért célba, ám így is vezet a versenyben.

Szombaton két félszakaszt rendeznek a magyar Touron: előbb a Bükkszék és Bükkszentkereszt közötti 132 kilométer, majd Miskolcon 70 kilométeres körverseny vár a mezőnyre.

4. szakasz, Sátoraljaújhely-Bükkszék, 233 km:
1. Franz Grassmann (osztrák, Arbö-Resch) 5:48:06 ó
2. Alekszandar Dukics (szerb, Team Serbia) azonos idővel
3. Felix Gniot (német, Hamburg) a.i.
(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik