Élet-Stílus

Nehezen nyert a Kemény-csapat

A németek ellen nehezen kicsikart győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott az Unicum-kupán a Hajós Alfréd uszodában.

A négycsapatos torna, amely az utolsó erőpróba a pekingi olimpia előtt, magyar szempontból nyögvenyelősen kezdődött.

A németek szívósan ellenálltak a házigazdáknak, akik 1-0-ra
és 3-2-re vezettek ugyan az elején, ám a vendégek rendre kiegyenlítettek, sőt két ízben két góllal is elhúztak (3-5, 4-6).

Varga Dániel akcióban (MTI)

Varga Dániel akcióban (MTI)

A fordítás érdekében új erőket mozgósított a Kemény-csapat, amely 6-6-nál utolérte a németeket, majd 9-7-re sikerült elhúznia. Az ezután kimaradt ziccerek azonban csaknem megbosszulták magukat, ugyanis a rivális kiegyenlített.

A hajrá a jobban összpontosító magyar válogatotté volt, s a vége előtt két remek akciógóllal, Kiss Gergely és Varga Dániel jóvoltából, ha nehézségek árán is, de sikerült nyerni. Szombaton a horvátok következnek.

Unicum-kupa, 1. forduló:
Magyarország-Németország 11-9 (3-4, 4-2, 2-2, 2-1)
A magyar gólok: Biros 3, Molnár, Varga Dániel, Kiss G. 2-2, Varga Dénes, Madaras 1-1

A másik mérkőzésen:
Horvátország-Oroszország 15-7 (5-1, 4-2, 3-4, 3-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik