Élet-Stílus

Lemondott Elbert Gábor

A sportszakállamtitkár hétfőn benyújtotta lemondását Gyenesei István önkormányzati miniszternek. Elbert Gábor azzal indokolta lépését, hogy van néhány, számára fontos dolog, amelyről másképp gondolkodnak a sportot is felügyelő miniszterrel. A miniszterelnök elfogadta a lemondást, csak az időpontján változtatott.

“Világéletemben csapatjátékos voltam, s ennek a csapatnak 2006 júliusától én lehettem a csapatkapitánya. Úgy érzem, a korábbi két “edző” irányítása alatt elismert voltam. De most van néhány, számomra fontos dolog, amelyről másképp gondolkodunk a miniszter úrral. Ezt egy hosszú, négyszemközti beszélgetés során neki is elmondtam” – nyilatkozta a távirati irodának Elbert Gábor. Hangsúlyozta, nem hirtelen döntésről van szó, már korábban megszületett benne az elhatározás.

Hozzátette: úgy érezte, jobb, ha megvárja bejelentésével az olimpiai csapat búcsúztatását. “Az kértem a minisztertől, hogy augusztus 8-cal távozhassak, akkor lesz az olimpia megnyitója. Minden, az olimpiával kapcsolatos feladatot elvégeztünk, előkészítettük a játékok utáni eseményeket, fogadásokat, jutalmazásokat. Pekingbe a Nemzetközi Birkózó Szövetség meghívására utazom ki, s ha ott bárkinek segíteni kell, azt már Elbert Gáborként és nem szakállamtitkárként teszem.

A birkózók edzésén (MTI)

A birkózók edzésén (MTI)

Jövőbeni terveivel kapcsolatban kijelentette, hogy továbbra sem szeretne elszakadni a sporttól. “Amikor az ember egy ilyen magas pozícióban van, ezer állásajánlatot kap, de szerintem ebből 997 a sportszakállamtitkárnak szólt. Most meg kell nézni a maradék hármat. Mindenképpen olyan feladatot keresek, ahol van valódi kihívás és tennivaló. Biztos, hogy a sporttól a jövőben sem fogok elszakadni.”

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter javaslatára – szeptember 1-jei hatállyal fogadta el a sportszakállamtitkár lemondását. Az államtitkár a lemondásakor augusztus 8-át jelölte meg mint utolsó mnukanapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik