Élet-Stílus

Kiszivárgott Kolonics György halálának oka

A távirati iroda megbízható forrásból úgy értesült, hogy a kedden elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenus szívét körbehálózó koszorúerekben kisebb lerakódások voltak. A kenukirályt július 25-én, pénteken 14:30 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra.

A szövettani vizsgálatok folyamatban vannak, és pontos diagnózissal leghamarabb pénteken szolgálnak az illetékesek. A lerakódások (plakkok) meszesedést jeleznek, és nagy megterhelés esetén elvileg fennáll az infarktus veszélye.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke ugyanakkor azt mondta, hogy a csütörtöki boncolás során nem találtak a rendkívüli halált megmagyarázó komoly elváltozást Kolonics testében. “A boncolási jegyzőkönyvet nem láttam, mert az egyelőre nem publikus, információim a válogatott orvosától származnak” – mondta az MTI-nek az MKKSZ elnöke.

A sportvezető megerősítette a Híradó információját, hogy a szövettani és toxikológiai vizsgálatok egy részét a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bécsi laboratóriumában is elvégzik. „Ez egy teljesen szokványos eljárás az elhunyt élsportolók esetében” – jelentette ki Baráth. „Szeretném leszögezni, hogy nem azért vizsgálódnak Bécsben is, mert bármilyen doppinggyanú merült fel. Aki egy kicsit is ismeri Kolonics pályafutását, annak eszébe sem jut ilyet feltételezni.”

Az utolsó vízreszállás helye (MTI)

Az utolsó vízreszállás helye (MTI)

A 36 esztendős Kolonics György kedden délelőtt, edzés közben egy résztáv végén rosszul lett, elveszítette eszméletét, párostársa, Kozmann György és trénere, Ludasi Róbert szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, ahogy a kiérkezett mentők sem.

A kenus klasszist július 25-én, jövő pénteken 14:30 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. A kétszeres olimpiai bajnok világhírű kenust a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Önkormányzati Minisztérium saját halottjának tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik