Élet-Stílus

Poulsen a Juventus játékosa

A Bajnokok Ligája-indulásra készülő Juventus négy évre szerződtette a dán Christian Poulsent. Az olaszok 9.75 millió eurót fizettek a válogatott középpályásért, akinek évi keresete 3.5 millió lesz.

A 28 éves dán a spanyol Sevillától érkezik. Korábban négy évig a Schalke játékosa volt, s mostanáig 56-szor szerepelt a nemzeti együttesben.

A Juventus nem titkoltan szerette volna megerősíteni középső csapatrészét, ám a torinóiak eddigi próbálkozásai – Alberto Aquilani, Xabi Alonso, Marek Hamsik és Bastian Schweinsteiger neve merült fel – rendre kudarcot vallottak.

Végül a Sevilla játékosa lett (az egyik) befutó, s a „zebrák” nem jártak rosszul: három évig törlesztik a játékos vételárát, azaz az idei kassza kevésbé sínyli meg a futballista vételárát. A karrierjét az FC Copenhagen színeiben, 2000-ben kezdő Poulsen 2002-ben lett a Schalke játékosa, s a Gelsenkirchenben eltöltött négy év után 2006-ban igazolt Sevillába.

Poulsen már sok borsot tört az olaszok orra alá (ansa)

Poulsen már sok borsot tört az olaszok orra alá (Ansa)

„A Juventus a világ élvonalába tartozik, így nagyon örülök, hogy tagja lehetek a csapatnak” – árulta el Poulsen. „Sevillában is kiválóan éreztem magam, s a csapatnál töltött két év talán hozzájárult ahhoz, hogy felkészüljek egy olyan kihívásra, amilyen Torinóban vár rám. Remélem, meg tudom majd lepni az olasz szurkolókat, hisz védekező középpályásként a csapatjáték építéséből is rendre kiveszem a részem.”

Nem véltetlen, hogy a játékos az olasz – vagyis a torinói – szurkolóknak is üzent. Poulsennek eleinte várhatóan nem lesz könnyű dolga Olaszországban, hiszen a szurkolók még jól emlékeznek a 2004-es Európa-bajnokság olasz-dán csoportmeccsére, amelyen a védekező középpályás addig provokálta Francesco Tottit, amíg az le nem köpte őt. Az eset után az AS Roma sztárját három meccsre eltiltották, az olaszok pedig kiestek a csoportból.

2005-ben a BL-ben tört borsot az olaszok orra alá. A Schalke Milan elleni csoportmeccsén ugyanis egy összecsapást követően Gennaro Gattusóval majd a Kaká ellen elkövetett kemény belépőiért reklamáló Carlo Ancelottival is összeveszett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik