Élet-Stílus

Peking: terroristaakciókat hiúsítottak meg

Nyolcvankét feltételezett terroristát tartóztattak le az év első felében a muzulmánok lakta kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen (Xinjiang Uygur Zichiqu); a gyanúsítottak merényletekre készültek a pekingi olimpiai játékok ellen - közölték csütörtökön a kínai hatóságok. Jogvédők túlzottnak tartják a Kína által hangoztatott terrorveszélyt.

Az elfogott emberek öt terrorcsoporthoz tartoztak, amely „a gyanú szerint a pekingi olimpia elleni szabotázsakciókat szervezett” – jelentette az Új Kína hírügynökség a területi székhely, Urumcsi (Urumqi) rendőrfőnökére hivatkozva. A kínai hatóságok most először nyilatkoznak a letartóztatottak összesített számáról azután, hogy bejelentették: az utóbbi hónapokban számos olyan összeesküvést lepleztek le, amelyek célpontja az augusztus 8. és 24. közötti pekingi olimpia lett volna.

Hszincsiang lakosságának többsége török ajkú ujgur. Emigráns szervezeteik szerint a területen nincs terrorveszély, és a központi hatalom azért nagyítja fel vagy találja ki a fenyegetettséget, hogy elnyomjon minden ellenzéki megmozdulást az ötkarikás játékok előtt.

Szakértők és jogvédők szintén eltúlzottnak minősítették a Kína által hangoztatott terrorveszélyt. Biztonsági szakemberek hangsúlyozzák, hogy eddig alig hoztak nyilvánosságra részleteket az állítólag felgöngyölített terrorhálózatokról.

Előző nap a kínai hatóságok arról számoltak be, hogy megölték egy Urumcsiban „szent háborúra” készülő, gyakorlatozó csoport öt feltételezett tagját. Az öt emberrel egy keddi rendőrségi rajtaütésben végeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik