Élet-Stílus

Futóösvényt épít a Sziget

A Sziget szervezőiroda szerződésben vállalja, hogy mintegy 50 millió forintos ráfordítással fejleszti a Hajógyári-sziget erdős területének futóösvényét és környezetét.

A most megkötött szerződés értelmében az önkormányzat
vállalja, hogy a tulajdonában lévő területet a Sziget-fesztivál szervezői
térítésmentesen használhatják a rendezvény ideje alatt, cserébe pedig mintegy
3,5 kilométeres szakaszon megtisztítják a gát közelében lévő galériaerdő
futóösvényét, kukákat helyeznek el, és kiépítik a közvilágítást – mondta el Bús
Balázs, óbudai polgármester.


A hosszú távú tervek között szerepel egy közterületi
társulás létrehozása, amelyben a Fővárosi Önkormányzat, a III. kerület és a
Sziget szervezőiroda is benne lenne, így a jövőben azok a fejlesztések, amelyek
a Hajógyári-szigetet érintik, már közös finanszírozás alá esnének. Erről elkezdődtek
a tárgyalások az érintettek között, de a társulás létrehozásáról bővebb
információkat még nem tudott közölni a polgármester.

Eddig 200 millió forintot fordítottak a Hajógyári-sziget
fejlesztésére azon túl, hogy a fesztivál után elvégzik a terület takarítását és
a rehabilitációját a területnek – mondta Gerendai Károly. A Sziget főszervezője felhívta
a figyelmet arra, hogy a fesztivál környékének közlekedése nincs megoldva
azzal, hogy a Sziget szervezőiroda saját költségén megtervezteti és
kivitelezteti a Fővárosi Önkormányzat által lezárni kívánt rakpartszakasz
átjáróját a Szépvölgyi útnál. Ezért mindenkit arra kért, hogy gyalog, a
tömegközlekedést használva, busszal, HÉV-vel vagy hajóval közelítse meg a
rendezvényt. Parkolási lehetőség a fesztivál környékén továbbra sincsen – tette
hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik