A 36 éves középpályás még a törökök elleni, drámai körülmények között büntetőkkel elveszített negyeddöntő előtt jelentette ki, hogy a kontinensviadalon búcsúzik a nemzeti csapattól.
A kiesést követően Horvátországban pihenő középpályás azóta megváltoztatta döntését – a vb-selejtezőkön csapata rendelkezésére áll majd.
“Jólesett, amit a szövetség képviselői és játékostársaim mondtak, úgy érzem, tényleg szükség van rám. A szurkolóktól is sok biztatást kaptam: sokat töprengtem, s úgy döntöttem, az év végéig mindenképpen vállalom a szereplést. A folytatást a tavaszi formámtól teszem függővé” – nyilatkozta a Sportske Novosti horvát sportnapilapnak az osztrák Red Bull Salzburg játékosa.
Niko Kovac (karszalaggal) év végéig biztosan marad (AP)
Kovac tervei szerint az Anglia, Kazahsztán és Ukrajna elleni vb-selejtezőkön játszik. A Németországban született játékos eddig 80-szor játszott a horvát együttesben, és 13-szor volt eredményes.