Élet-Stílus

Talma nem tudott javítani

A vb-címvédő Talmácsi Gábor a 13. helyről vághat neki szombaton a gyorsaságimotoros-világbajnokság Holland Nagydíjának. A versenyt az olasz Simone Corsi kezdheti meg az élről, mögötte a brit Bradley Smith és a spanyol Joan Olive következik.

Akárcsak egy hete a Donington Parkban, ismét az első időmérőn elért eredmények alapján áll fel a rajtrácsra a 125 kcm-es kategória mezőnye. Angliában leszakadt az ég a második edzésen, és Assenben is esett délelőtt az eső. Az időmérőre elállt, de a pálya nedves maradt, így a mezőny nagy része nem tudott javítani a csütörtöki eredményéhez képest.

Pedig jó lett volna, ha a címvédő Talmácsi Gábor előrelép, mert egy nappal korábban csak a 13. kört motorozta. A magyar versenyző csütörtökön nem volt elégedett a technikával, elmondása szerint a féktávokon nem volt igazán jó a motor, de más problémái is voltak. Ráadásul a gyors körein rendre feltartották.

Corsi csütörtöki idejét megközelíteni sem tudták pénteken (motogp.com)

Corsi csütörtöki idejét megközelíteni sem tudták pénteken (motogp.com)

Pénteken nem tudni, mit sikerült változtatni a beállításokon, ugyanis a félig száraz, félig nedves pályán nem tudta a maximumot nyújtani Talmácsi. A délelőtti vizes szabadedzésen a harmadik leggyorsabb volt a világbajnok, aki abban bízhat, hogy a – rendhagyó – szombati futamon is esni fog.

A címvédő csapattársa, Sergio Gadea is szenvedett. A spanyol sem tudott bekerülni az első két sorba, kilencedikként vághat neki a versenynek. Az első helyet akárcsak egy hete Simone Corsi szerezte meg, aki ezen a szinten komoly előnnyel hagyta ott a riválisokat. A fiatal Bradley Smith és a harmadik helyről rajtoló Joan Olive is háromtizedet kapott – a magyar világbajnok pedig egy másodpercet.

Holland Nagydíj, rajtsorrend
125 kcm:
1. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 1:45.533 p
2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 1:45.873
3. Joan Olive (spanyol, Derbi) 1:45.896
4. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 1:45.897
5. Sandro Cortese (német, Aprilia) 1:45.935
6. Scott Redding (brit, Aprilia) 1:46.028
…13. Talmácsi Gábor (Aprilia) 1:46.532

250 kcm:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:39.510
2. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 1:39.741
3. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:39.854
4. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 1:40.059
…21. Tóth Imre (Aprilia) 1:43.108

MotoGP:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:35.520 p
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1:35.552
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:35.659
4. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 1:35.975

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik