Élet-Stílus

Londonba igazol az új Zidane

„Tájékoztatunk, hogy Samir a következő szezonban már nem a Marseille-ben futballozik, miután négyéves megállapodást kötött az Arsenallal” – olvasható a 20 éves játékos honlapján.

A hírek szerint a londoni együttes 16,8 millió eurót fizet az új Zinedine Zidane-nak tartott középpályásért, aki szélsőként és irányítóként is jó teljesítményre képes, nem mellékesen: ő pótolhatja a vélhetően Barcelonába igazoló Alekszandr Hlebet.

A Premier League-ben bizonyíthatja a tehetségét (dpa)

A Premier League-ben bizonyíthatja a tehetségét (dpa)

Az Arsenal egyelőre nem erősítette meg az átigazolás tényét, s a játékos ügynöke is arról beszélt hétfőn, hogy Nasri egy kicsit még várhatott volna a bejelentéssel. Ezzel együtt biztosnak tűnik, hogy a francia tehetség Londonban folytatja karrierjét.

Nasri nyolc évvel ezelőtt igazolt Marseille-be, majd U17-es Európa-bajnokként a 2004/2005-ös évadban mutatkozott be a klub felnőtt csapatában. Teljesítményével a sok bók és dicséret mellett a francia liga legjobb fiatal játékosának járó címet is kiérdemelte a 2006/2007-es szezonban, és a szurkolók is őt szavazták meg az OM legjobb labdarúgójának. A legutóbbi bajnoki idényben 30 mérkőzésen hatszor volt eredményes.

A francia válogatottban 12-szer szerepelt, az Eb-n két meccsen játszott, mind a kétszer csereként lépett pályára. Elsősorban nem rajta múlott, hogy a franciák leszerepeltek, azaz
már a csoportkör után búcsúztak a kontinensviadaltól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik