Élet-Stílus

Koller Oroszországba szerződött

A 35 éves cseh Jan Koller a német élvonalból kiesett Nürnbergtől az orosz bajnokságban szereplő, a Krilija Szovjetov Szamara csapatához szerződött.

Az átigazolásról a játékos ügynöke, Pavel Haska számolt be a CTK hírügynökségnek. A 35 éves támadó másfél évre kötelezte el magát – egyéves hosszabbítási opcióval. Cseh lapértesülések szerint az átigazolási összeg egymillió euró körül van. „Jan Koller július elején csatlakozik majd az új klubjához” – közölte Haska.

A 202 centi magas játékos összesen 90 alkalommal szerepelt a cseh válogatottban, amelyben 55 gólt szerzett. Ezzel nemzeti csúcstartó. Pályafutásának ez a része ugyanakkor véget ért, az Eb-búcsút követően – a csoportkör után – ugyanis bejelentette, hogy már nem kíván többet pályára lépni a nemzeti csapatban.

Cseh torony Szamarában (Getty)

Cseh torony Szamarában (Getty)

Koller korábban a Sparta Prahában, a belga Lokerenben és Anderlechtben, a francia Monacóban is megfordult, legutóbb pedig Nürnbergben játszott. A Sparta Prahával egy-egy bajnoki és kupagyőzelmet aratott; az Anderlechttel kétszer lett belga bajnok és kétszer szuperkupagyőztes, s a Dortmunddal is nyert aranyérmet a német pontvadászatban. Belgiumban gólkirály (1999), továbbá a bajnokság legjobbja is volt (2000).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik