„Servet nem játszhat ma este, sőt, ha továbbjutunk, az elődöntőben sem számíthatok rá” – vázolta a helyzetet Fatih Terim török szövetségi kapitány. “Tizenöt hadra fogható mezőnyjátékosom van, meg két kapusom. Hármat cserélhetünk: ez minden, amivel rendelkezünk.”
A török csapatból korábban az irányító Emre Belozoglu dőlt ki – ágyéksérülést szenvedett a portugálok elleni első találkozón -, majd vádliprobléma miatt Emre Gunor számára is befejeződött az Eb. A középpályás Tumer Metin is sérült, míg a két meccsre eltiltott kapus Volkanon kívül két sárgája miatt Mehmet Aurelio sem szerepelhet.
Servet a selejtezőkön Priskinnel is összecsapott (AP)
Terim ugyanakkor ígérte, csapata a nehézségek ellenére hasonló stílusban futballozik majd, mint ahogy tette a csehek ellen. A szövetségi kapitány elárulta, hogy nem készülnek hosszabbításra, vagy tizenegyesrúgásokra, szeretnék, ha a harc 90 perc alatt eldőlne.
„Rendszerint lassan melegedünk bele a mérkőzésekbe, az első félidő rendszerint nem rólunk szól” – vallotta be a török kapitány. “Szünet után viszont rendre feljavulunk, s remélem, ezt a horvátok is megtapasztalják majd. Támadni fogunk, és ha sikerül, mi leszünk a nyertes csapat.”