A 23 éves játékos korábban azt közölte, szívesen futballozna Spanylországban, jelesül a Real Madridban, és ehhez hozzátette, hogy az Eb után minden tisztázódhat.
Nos, Cristiano Ronaldo számára csütörtökön este véget ért a 2008-as Európa-bajnokság, miután együttese Németország ellen 3-2-re kikapott a negyeddöntőben. A labdarúgó a vereség után is a „szájára vette” a Realt, és azt mondta, „nagy az esélye” annak, hogy a spanyol fővárosban folytatja a pályafutását.
A portugál játékjogát 2012-ig birtokló Manchester United ezt másképp látja, honlapján üzente: Ronaldo nem eladó, és azt is leszögezte, hogy „egyetlen ajánlatot sem hallgat meg”.
Nem eladó! (Getty)
A „vörös ördögök” nagyon eltökéltnek tűnnek, márpedig rajtuk áll vagy bukik az üzlet. Ronaldo viszontválaszában megjegyezte: „Beszélek a Manchester United vezetőivel, és megpróbálom meggyőzni őket. Én csak ennyit tehetek, és majd meglátjuk, mi lesz.”