Élet-Stílus

Készüljünk fel a hétvégi kánikulára

Szombaton a napi középhőmérséklet még csak néhány helyen – a fővárosban és a déli országrészben – alakulhat 25 fok közelében, vasárnap viszont már sokfelé eléri, és meg is haladhatja a 25 fokot, hétfőn pedig 35 Celsius-fok lehet a csúcs. Várhatóan hétfőn lesz a legmelegebb, hétfő estétől ugyanis északnyugat felől egy hidegfront közelíti meg a Kárpát-medencét.

Keddtől átmenetileg néhány fokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet, ekkor már csak a délkeleti országrészben van esély 25 fok feletti napi középhőmérsékletre – áll az ÁNTSZ közleményében. Azért fontos, hogy odafigyeljünk testünk lehűtésére, a megfelelő folyadék- és sópótlásra és a ruházkodásra, mert ilyen hőségben 15 százalékkal is megnő a halálozás kockázata. Ez főleg az idős embereket, a betegeket és a kisgyerekeket érinti, ezért rájuk jobban oda kell figyelni ilyenkor – mondta Páldy Anna, az ÁNTSZ Országos Környezetegészségügyi Intézetének megbízott főigazgató-helyettese.

A szakember azt javasolja, tartózkodjunk árnyékban és gondoskodjunk a helyiségek lehűtéséről. Naponta zuhanyozzunk többször langyos vízben, vagy nedves törölközőt tegyünk tarkónkra, csuklónkra. A folyadékot is fontos pótolnunk, és a sóbevitelről sem szabad elfeledkezni. Kerüljük viszont az alkoholt – főleg a tömény szeszes italokat – és a magas cukortartalmú üdítőket. Viseljünk világos, természetes anyagú, lenge ruhadarabokat, széles karimájú kalapot, napszemüveget.

Fontos azonban, hogy ne tegyük ki közvetlen napsugárzásnak a bőrünket. Ha mégis, használjunk legalább 15 faktoros napvédő krémet. A szakember nem javasolja, hogy 11 és 15 óra között a napon tartózkodjunk, mert ilyenkor a legmagasabb az UV sugárzás. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy ne hagyjuk az időseket, gyermekeket és az állatokat bezárt autóban, mert az tragédiához vezethet.

Részletes időjárási előrejelzésért kattintson a FigyelőNet Időjárás oldalára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik