Élet-Stílus

Hibátlan hollandok a halálcsoportban

A tartalékos és félgőzzel futballozó holland válogatott könnyedén lefocizta az érthetetlenül halovány román válogatottat, amely ezzel nem jutott tovább a negyeddöntőbe. Marco van Basten csapata százszázalékos teljesítménnyel végzett a halálcsoportban, és a torna egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő.

A hollandok biztos csoportelsőként készültek a románok elleni összecsapásra, nem csoda, hogy Marco van Basten kilenc poszton is változtatott a franciák elleni meccshez képest. A románoknak mindenképpen győzniük kellett a torna eddig leglátványosabban futballozó csapata ellen, hogy ne kelljen a francia-olasz összecsapásra figyelniük.

Piturca kapitány csapatának egy döntetlen is elég lett volna, de ehhez az kellett, hogy a vébéfinálé újrajátszásában ikszeljen a két szupercsapat. Győzelem esetén viszont nem kellett volna számolgatni. Ezért is furcsa, hogy a mérkőzés első perceiben csak a védekezésre figyelt a román csapat. Könnyedén meglephették volna a hollandokat, akiknél az új emberek hosszú percekig csak keresték egymást.

A kezdeti zavart nem használták ki a támadásban szinte semmit nem mutató keleti szomszédaink, negyedóra elteltével pedig beindult – félgőzzel – a holland henger. Van Basten csapata különösebb megerőltetés nélkül állította meg a román támadásokat, és sorozatban dolgozta ki a helyzeteket. Előbb a fáradhatatlan van Persie fejelt fölé, majd Huntelaart állította meg a bíró sípszava a tizenhatoson belül.

Van Persie (b) volt a hollandok legjobbja (MTI/EPA)

Van Persie (b) volt a hollandok legjobbja (MTI/EPA)

A románoknál csak Mutu nyújtott elfogadható produkciót. A Fiorentina támadója a 22. percben remekül fordult le emberéről, ám a lövése megpattant egy védőn és elcsorgott a kapu előtt. Félóra elteltével egy távoli bombával kísérletezett a román ász, de a lövése centikkel zúgott el a jobb kapufa mellett.

A félidő hajrájában a Nistelrooy-utódnak kikiáltott Huntelaar pillanatai következtek: az Ajax támadója 14 méterről bombázott fölé, majd Robbent ugratta ki zseniálisan a tizenhatoson belül. A helyzet azonban kimaradt. A szünetig nem változott az eredmény, a franciák viszont ember- és gólhátrányba kerültek a Squadra Azzura ellen, így Piturca csapata lépéskényszerbe került.

A fordulás után sem változott azonban a játék képe. Az első két meccshez képest jóval visszafogottabban futballozó hollandok játszi könnyedséggel irányították a mérkőzést, és van Persie révén a vezetést is megszerezhették volna: Lobont egy remek reflexmozdulattal ütötte ki az Arsenal sztárjának a lövését.

Nem sokat kellett várniuk az Oranje szurkolóinak, a sokadik román védelmi hibát már kihasználták Huntelaarék. Az Ajax támadója Afellay centerezésére csapott le, és 5 méterről az üres kapuba belsőzött. A bekapott gól végleg megtörte a románokat, akik a hátralévő bő fél órában egy épkézláb helyzetet sem hoztak össze.

A hollandok viszont tartalékosan is tetszetősen adogattak, és a hajrában van Persie belőtte második Eb-gólját. A középpályást a tizenhatoson belül üresen hagyták, csak Contra érkezett, de ő a saját lábában orra esett. Van Persie pedig 10 méterről beállította a 2-0-s végeredményt.

Nyilatkozatok

Marco van Basten, a holland válogatott szövetségi kapitánya: “Ma is jól játszottunk, igaz, ezúttal kicsit nehezebben lendültünk játékba. Összességében megérdemelten nyertünk. Sokszor elmondtam, hogy a keretünkben huszonhárom azonos tudású futballista található, erről mindenki meggyőződhetett. Bizakodva várjuk a folytatást, senkitől sem kell tartanunk.”

Victor Piturca, a román válogatott szövetségi kapitánya: “Szomorú vagyok, mert volt egy lehetőségünk, mellyel nem tudtunk élni. Nagyon nagy nyomás nehezedett a játékosaimra, ráadásul amikor megtudtuk, hogy az olaszok vezetnek, ez csak tovább nőtt. Ma este a hollandok jobbak és frissebbek voltak nálunk, megérdemelten nyertek. Az olaszok és a franciák ellen azért sikerült jó eredményt elérnünk, mert mindenki esélytelennek tartott minket, felszabadultan, nyugodtan játszhattunk. Rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk az Eb-n.”

13. európa-bajnokság, ausztria és Svájc

C csoport, 2. forduló:

Hollandia-Románia 2-0
Bern, 30 ezer néző, V.: Massimo Busacca (svájci)
Gól: Huntelaar (54.), van Persie (87.)

Hollandia: Maarten Stekelenburg – Khalid Boulahrouz (Mario Melchiot, 58.), John Heitinga, Wilfred Bouma, Tim de Cler – Orlando Engelaar, Demy de Zeeuw – Ibrahim Afellay, Robin van Persie, Arjen Robben (Dirk Kuyt, 62.) – Klaas-Jan Huntelaar (Jan Vennegoor of Hesselink, 82.)
Románia: Bogdan Lobont – Cosmin Contra, Sorin Ghionea, Gabriel Tamas, Razvan Rat – Banel Nicolita (Florentin Petre, 82.), Razvan Cocis, Cristian Chivu, Paul Codrea (Nicolae Dica, 72.), Adrian Mutu – Marius Niculae (Daniel Niculae, 60.)

A csoport végeredménye:
1. Hollandia 3 meccs/9 pont (9-1)
2. Olaszország 3/4 (3-4)
3. Románia 3/2 (1-3)
4. Franciaország 3/1 (1-6)
Az első kettő jutott be a legjobb nyolc közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik