Élet-Stílus

Nem aggódnak a németek a csoportdöntő előtt

admin
admin

2008. 06. 16. 08:20

Ausztriának le kell győznie a németeket az utolsó csoportmeccsen, hogy maradjon esélye Európa nyolc legjobb csapata közé jutni. A hazai pályán kívül nem sok minden szól a sógorok mellett, akiknek egy szenzációs győzelem esetén a már biztos csoportelső horvátok és lengyelek összecsapására is figyelnie kellene.

A horvátok két győzelemmel a hátuk mögött már biztosan elsőként zárnak a B jelű négyesben. Számukra tehát nincsen különösebb tétje a lengyelek elleni utolsó csoportmeccsnek, ellenfelüknek ezzel szemben mindenképpen legalább két góllal győznie kell, ha túl akarja élni a csoportkört. Leo Beenhakker csapata még ebben az esetben is csak akkor jutna tovább, ha az osztrákok megverik a németeket.

„Mindenképpen győznünk kell, még akkor is, ha ezzel is csak megszépítjük a búcsúnkat” – nyilatkozta Michal Zewlakow, majd hozzátette: „Eddig csalódást okoztunk a szurkolóinknak, itt az ideje, hogy végre ünnepelhessenek. Nincsen sok esélyünk a nyolc közé jutásra, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne rajtunk múljon.”

A lengyelek dolgát megkönnyítheti, hogy a horvátok kapitánya pihentetni fogja a kulcsembereit. Slaven Bilic szerint ettől függetlenül nem feltartott kézzel lép majd pályára a csapata. „Egy nagy közösség a horvát válogatott. Közösen dolgozunk, játszunk és lakunk. A keret minden tagja borzasztóan motivált, ezért nem aggódon a hétfői meccs miatt” – mondta a horvát kapitány.

Lebecsülték Modric-ékat (MTI/EPA)

Lebecsülték Modric-ékat (MTI/EPA)

„Őrültség lenne játszatni a sárgás, vagy kisebb sérüléssel bajlódó játékosaimat. A selejtezősorozat hajrájában az angolok ellen megmutattuk (a már biztos Eb-szereplő horvátok legyőzték Lampardékat, akik így lemaradtak), hogy számunkra a tét nélküli meccsnek is van tétje. A büszkeségünk nem engedi, hogy előre feladjunk egy meccset, ráadásul a szurkolóinkkal sem tehetnénk ezt meg” – nyilatkozta a kontinenstorna legfiatalabb szövetsélgi kapitánya.

Bilic egyelőre még nem terítette ki a kártyáit, az azonban biztos, hogy a sárgások – Robert Kovac, Josip Simunic, Luka Modric, Darijo Srna és Jerko Leko – nem játszanak. A lengyelek nem pihentethetnek senkit, a legjobbaknak kell pályára lépniük.

Leo Beenhakker néhány napja még úgy nyilatkozott, hogy csapatának semmi esélye nincsen a csoportból való továbblépésre, a meccs előtt azonban már sokkal harcosabb hangot ütött meg a tapasztalt mester. „Hiszek abban, hogy sikerülhet a bravúr. A horvátok ellen támadnunk kell, és ki tudja, hátha a másik meccsen is szerencsésen alakulnak a dolgok” – mondta a holland szakember, aki minden valószínűség szerint 4-3-3-as felállásban küldi pályára a csapatát.

Örökmérleg: Lengyelország-Horvátország
4 meccs, két horvát és egy lengyel győzelem, illetve egy döntetlen

Az előzetes esélylatolgatásokkal ellentétben a harmadik, utolsó fordulóban még komoly téttel bíró összecsapás vár a német válogatottra az Európa-bajnokságon. Az Eb előtt a B csoport toronymagas favoritjának kikiáltott Nationaelf, jól is kezdett a lengyelek ellen, de a horvát meccsen csalódást okozott, így az osztrákok ellen kell kiharcolnia a nyolc közé jutást.

Joachim Löw csapatának a házigazda ellen már egy döntetlen is elég lenne, érthető, hogy nem aggódik különösen a szövetségi kapitány. „Úgy tekintünk a jelenlegi helyzetünkre, mint egy komoly kihívásra, nem pedig, mint egy krízisre. A német válogatottal szemben mindig nagyok az elvárások, a mostani meccs előtt pedig különösen nagy rajtunk a nyomás, de a csapatszellem kiváló, nem aggódunk” – nyilatkozta a szakember.

Löwék a papírforma alapján a nyolc között a portugálokkal játszhatnak (MTI/EPA)

Löwék a papírforma alapján a nyolc között a portugálokkal játszhatnak (MTI/EPA)

A horvát meccshez képest feltehetően több helyen is változni fog a németek kezdője. Jansen vállproblémái miatt nem játszhat, Schweinsteiger pedig egymeccses eltiltást kapott piros lapja miatt.

A védelem tengelyében ismét a Metzelder-Mertesacker duót jelöli a szakember, a széleken pedig Lahm és Fritz fog robotolni. A középpályán megkérdőjelezhetetlen Frings és Ballack helye, mellettük Hitzlseperger és Borowski bizonyíthat majd. A támadósorból kijátszotta magát Mario Gomez, a kisebb vádlisérüléséből felépülő, háromgólos Podolski mellett Klose fog rohamozni.

Az osztrákoknál csak Sebastian Prödl hiányzik, aki megkapta a második sárgáját a lengyelek ellen. Josef Hickersberger – aki az 1978-as világbajnokságon játszott, amikor az osztrákok Cordobában 3-2-re legyőzték Nyugat-Németországot – józanul értékelte az esélyeket.

„Németországot ritkán győzik le, különösen igaz ez Ausztriára. Ráadásul arra nem is emlékszem, mikor kaptak ki kétszer egymás után. Cordoba örökké gyönyörű emlék marad a számomra, de az a meccs már nagyon régen volt” – mondta a kapitány.

Örökmérleg: Ausztria-Németország
33 meccs, 20 német győzelem, 7 osztrák győzelem, 6 döntetlen

B csoport, 3. forduló:
Ausztria-Németország, hétfő 20:45 ó
Bécs, Ernst Happel Stadion, V.: Mejuto Gonzalez (spanyol)

A várható kezdőcsapatok:
Ausztria: Jürgen Macho – György Garics, Martin Hiden, Emanuel Pogatetz, Martin Stranzl – Andreas Ivanschitz, Rene Aufhauser, Christian Leitgeb, Umit Korkmaz, Martin Harnik – Roland Linz

Németország: Jens Lehmann – Clemens Fritz, Per Mertesacker, Christoph Metzelder, Philipp Lahm – Tim Borowski, Torsten Frings, Michael Ballack, Thomas Hitzlsperger – Miroslav Klose, Lukas Podolski

Lengyelország-Horvátország, hétfő 20:45 ó
Klagenfurt, Wörthersee Stadion, V.: Kirosz Vasszarasz (görög)

Várható kezdőcsapatok
Lengyelország: Artur Boruc – Marcin Wasilewski, Michal Zewlakow, Jacek Bak, Pawel Golanski – Mariusz Lewandowski, Dariusz Dudka – Wojciech Lobodzinski, Roger Guerreiro, Jacek Krzynowek – Euzebiusz Smolarek

Horvátország: Stipe Pletikosa – Vedran Corluka, Dario Simic, Dario Knezevic, Daniel Pranjic – Jerko Leko, Nikola Pokrivac, Ognjen Vukojevic, Iban Rakitic – Ivan Klasnic, Mladen Petric

A csoport állása:
1. Horvátország 2 meccs/6 pont (3-1) – már csoportelső
2. Németország 2/3 (3-2)
3. Ausztria 2/1 (1-2)
4. Lengyelország 2/1 (1-3)

aktuális forma

Horvátország
2008. június 12. – Németország 2-1 (Eb-csoportmeccs)
2008. június 8.: – Ausztria 1-0 (Eb-csoportmeccs)
2008. május 31.: – Magyarország 1-1 (idegenben, barátságos)
2008. május 24.: – Moldova 1-0 (otthon, b.)
2008. március 26.: – Skócia 1-1 (i., b.)

Lengyelország
2008. június 12.: – Ausztria 1-1 (Eb-csoportmeccs)
2008. június 8.: – Németország 0-2 (Eb)
2008. június 1.: – Dánia 1-1 (o., b.)
2008. május 27.: – Albánia 1-0 (semleges, b.)
2008. május 26.: – Macedónia 1-1 (s., b.)

Németország
2008. június 12.: – Horvátország 1-2 (Eb-csoportmeccs)
2008. június 8.: – Lengyelország 2-0 (Eb)
2008. május 31.: – Szerbia 2-1 (o., b.)
2008. május 27.: Fehéroroszország 2-2 (o., b.)
2008. március 26.: – Svájc 4-0 (i., b.)

Ausztria
2008. június 12.: Lengyelország 1-1 (Eb-csoportmeccs)
2008. június 8.: – Horvátország 0-1 (Eb)
2008. május 30.: – Málta 5-1 (o.b.)
2008. május 27.: – Nigéria 1-1 (o., b.)
2008. március 26.: – Hollandia 3-4 (o.b.)
2008. február 6.: – Németország 0-3 (o.b.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.