Élet-Stílus

Varnus Xavér zenél Fejtő búcsúszertartásán

Franciaország kedden a párizsi Saint-Sulpice-templomban, ökumenikus istentiszteleten búcsúzik Fejtő Ferenctől, a június 2-án Párizsban, 98 éves korában szívrohamban elhunyt történész-újságírótól.

Fejtő végakaratának megfelelően egy katolikus és egy
református pap, valamint egy rabbi és egy kambodzsai buddhista szerzetes lesz
jelen az istentiszteleten. (Fejtő katolizált zsidó felmenőktől származott, és a
család egyik tagja, Fejtő menye kambodzsai.) A tervek szerint a szertartást
Varnus Xavér fogja orgonán kísérni.


Fejtő Ferenc földi maradványai szerdán, június 11-én érkeznek repülőgépen haza
Magyarországra. A történész-újságírót június 13-án a Fiumei úti sírkertben
József Attila sírja közelében helyezik örök nyugalomra.

Június 15-én vasárnap a szülővárosában, Nagykanizsán, a zsidó temetőben
található családi kriptában felesége hamvai mellé elhelyezik Fejtő Ferenc
hajszálait. Egy későbbi időpontban pedig a párizsi Pere Lachaise temetőben
szintén lesz egy búcsúztatás, melynek során hajszálait szórják szét a temető
emlékhelyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik