Élet-Stílus

Oroszországban folytatja Rátgéber

Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapatától hétfőn elköszönt vezetőedző minden bizonnyal az Euroliga-győztes Szpartak Moszkvánál folytatja pályafutását.

A baranyaiakkal 15 év alatt kilenc bajnoki és kilenc Magyar Kupa-győzelmet, illetve három Euroliga Final Four-szereplést elérő szakember – leendő klubjának kérésére – személyesen még nem erősítette meg a hírt.

Azt ugyanakkor tudni lehet, hogy a Szpartak tulajdonosa, Sabtaj von Kalmanovics már hosszú ideje csábította együtteséhez a trénert, s az idei Euroliga négyes döntőjének helyszínén, Brnóban tárgyaltak a klubváltásról.

A hivatalos bejelentés még várat magára (MTI)

A hivatalos bejelentés még várat magára (MTI)

„Mivel a következő munkaadóm megkért rá, a hivatalos bejelentésig nem nyilatkozhatok. Sajnálom, hogy bulvártéma lett a távozásom. Tizenöt év után megyek el Pécsről, szeretnék egy kis empátiát kérni” – nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik