Élet-Stílus

Szávay egyesben búcsúzott Párizsban

A 12. helyen kiemelt Szávay Ágnes meglepetésre három szettben kikapott a cseh Petra Kvitovától, így nem jutott a nyolcaddöntőbe a Roland Garroson, Párizsban.

A világranglistán 13. helyen álló magyar játékos nem kezdett túl jól: első adogatójátékát is csak nagy nehézségek árán tudta megnyerni, majd a másodikat már elbukta, így nem hibázó riválisa – aki 87. a WTA-rangsorban – hamar 3:1-re elhúzott.

Ekkor azonban Szávay feltámadt, visszabrékelt, majd hozta a saját szervagémjét és egy újabb brékkel már nála volt az előny (4:3). Ezután brék bréket követett, 5:5-nél azonban a 18 éves Kvitova megnyerte a szerváját, így a nála egy évvel idősebb Szávay a játszmában maradásért adogatott – ezúttal sikerrel.

Következhetett a rövidítés, amely eleinte a magyar játékos fölényét hozta, gyorsan 5-1-re elhúzott, a szettlabda azonban csak nem akart összejönni, sőt! A cseh tini elkapta a fonalat, olyannyira, hogy előbb egyenlített, majd fordított, s első lehetőségét kihasználva be is söpörte az első játszmát.

Nem bírt Petra Kvitovával (MTI/EPA)

Nem bírt Petra Kvitovával (MTI/EPA)

A második felvonás merőben máshogy alakult, mint az első, legalábbis abban a tekintetben, hogy a két játékos sokkal eredményesebben adogatott, mint korábban. 5:4-ig mindketten hozták a szerváikat, mindig Szávay járt egy lépéssel előrébb. Ekkor azonban Kvitova keze megremegett, riválisa pedig kihasználta ezt és brékelt, ezzel 6:4-gyel egyenlített.

Jöhetett a döntő játszma, s a versenyfutás a sötétedéssel. A harmadik felvonásban a cseh játékos akarata érvényesült, két brékkel gyorsan 5:2-re elhúzott, és máris a mérkőzésért adogathatott. Szinte pillanatok alatt három meccslabdához jutott, s mire Szávay feleszmélhetett volna, már ki is esett…

A magyar klasszis párosban ugyanakkor még versenyben van, az orosz Dinara Szafina oldalán várhatóan vasárnap lép majd pályára a 2. fordulóban.

Roland Garros, női egyes:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Kvitova (cseh)-Szávay (12.) 7:6 (7-5), 4:6, 6:2

Eredmények

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik