Élet-Stílus

Drogba helyett állt oda Terry (videó)

Nem is kellett volna tizenegyest lőnie John Terrynek a Bajnokok Ligája fináléjában, a Chelsea trénere csak azért jelölte a Manchester United elleni tizenegyespárbajra a rutinos védőt, mert Drogba kiállíttatta magát a hosszabbításban. Ferguson szerint a jobbik csapat emelhette magasba a trófeát, ugyanakkor elismerte, hogy Ronaldo kihagyott büntetője után már beletörődött a kudarcba.

Drámai körülmények között, büntetőpárbajban nyerte története során harmadik alkalommal a legrangosabb európai kupát a Manchester United együttese. Sir Alex Ferguson csapata megérdemelten jutott be a moszkvai fináléba, ahol az első félidőben akár több gólt is lőhetett volna az elképzelés nélkül futballozó londoniaknak. Csak Peter Cechen múlt, hogy eggyel megúszták a kékek, akik a játékrész hajrájában egy szerencsés góllal egyenlítettek.

A fordulás után a Chelsea vette kezébe a mérkőzés irányítását, és Drogba lövésénél már Edwin van der Sar sem segíthetett. A kapufa viszont a manchesteriekkel volt szerda este: az elefántcsontparti támadó lövése kipattant, ahogy a hosszabbításban Lampard bombája is. A tizenegyespárbajban pedig az est tragikus hőse, a kísérleténél elcsúszó John Terry találta el a kapufát, miután a másik oldalon Cristiano Ronaldo amatőr módon hibázott. A szerencse végül a manchesterieknek kedvezett, miután a télen megvásárolt Nicolas Anelka büntetőjét védte van der Sar.



A szerda esti finálé képekben (Galéria)




A szerda esti finálé képekben (Galéria)



„Amikor Ronaldo kihagyta a tizenegyesét, azt hittem vége, de összességében úgy gondolom, hogy megérdemelten győztünk, mert több helyzetünk volt. Az első félidőben mi kontrolláltuk a játékot, a második félidőben az ellenfelünk volt jobb, de a ráadásban ismét mi játszottunk fölényben” – értékelt a moszkvai találkozót követően Sir Alex Ferguson. A skót 22 éve ült le a United kispadjára, és második alkalommal ért fel a csúcsra a Bajnokok Ligájában. Kilenc éve a MU a ráadásban szerzett két góllal fordította meg a meccset a Bayern München ellen.

Az akkori csapatból Ferguson mellett már csak Giggs és Scholes maradt, és maradni is fog. „Néhány évük még van hátra, és számítok is rájuk az elkövetkező szezonban” – nyilatkozta a két rutinos játékosáról a skót szakember. A walesi középpályás nem is akar visszavonulni. „Szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni, de a mai este fantasztikus volt, szeretnék még jó pár hasonló intenzitású mérkőzésen pályára lépni” – mondta Giggs, aki 759. tétmeccsén játszott a manchesteriek mezében.

A mérkőzés egyik tragikus hőse lehetett volna a hihetetlen szezont futó Cristiano Ronaldo, aki a csúnyán elhibázta tizenegyesét. „Úgy érzem nem játszottam rosszul, gólt is fejeltem, de amikor Cech kivédte a lövésemet, azt hittem ez lesz életem legrosszabb napja. A társak szerencsére kihúztak a csávából, nagyon büszke vagyok rájuk” – nyilatkozta a portugál, aki 42 találattal fejezte be a szezont.

A londoniaknál a játékosok és a szakmai stáb is igyekezett a mérkőzés után John Terry-t megvigasztalni, aki ha 4-4-nél belövi a tizenegyesét, akkor a Chelsea ünnepelhetett volna. „A vereség ellenére roppant büszke vagyok a játékosaimra, akik pazar szezont tudhatnak maguk mögött. Ma este is mi voltunk a jobbik csapat, s győzhettünk volna. A döntő büntetőt elrontó John Terryt nem szabad okolni, a tizenegyesrúgás mindig hazárdjáték, benne van a hibázás lehetősége, bárkivel megeshet hasonló. Persze ő most mélységesen el van keseredve, de ne feledje senki: soha nem jutottunk volna el idáig nélküle. Nagy játékos, kiváló csapatkapitány, aki ma is fantasztikusan futballozott. Nagyon sajnálom, ami vele történt.” – nyilatkozta Avram Grant, aki első szezonjában BL-döntőbe vitte a csapatát.

Az izraeli szakember segítője, a Magyarországon is megfordult Henk ten Cate a döntő után elárulta, hogy Terry eredetileg nem is lőtt volna, de Drogba kiállítása miatt őt is nevezték. „Hihetetlen ami történt. Az edzéseken általában rendkívülien magabiztos a tizenegyespontról. Általában nincsen benne az első ötösben, de ha valaki nem vállalta, bármikor számíthattunk rá.”

ronaldo marad

Marad a Bajnokok Ligája-győztes Manchester United labdarúgócsapatánál Cristiano Ronaldo, az együttes portugál sztárja. “Nem megyek sehova, maradok” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján a 23 éves csatár, aki szerdán a moszkvai BL-fináléban gólt szerzett a Chelsea ellen, majd a büntetőpárbajban hibázott, végül mégis a Vörös Ördögök örülhettek.

—-Angol lapszemle—-

Minden idők legjobb Manchester Unitedjének nevezik az idei labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő hajnalba nyúló moszkvai csatájának győztesét a csütörtöki brit lapok, amelyek szerint Sir Alex Ferguson szakvezetőt “végre megilleti megérdemelt helye az istenek között”.

Az ezt deklaráló egész oldalas főcímmel a Daily Mirror számolt be a Luzsnyiki stadionban lezajlott drámáról, megállapítva: “Fergie” sebezhető pontja volt, hogy a Manchester United élén eltöltött 22 éve alatt eddig “csak” egy európai kupát nyert.

A lap szerint egyébként Fergusonnak ismét úgy sikerült elragadnia a trófeát, hogy a “csodálatos” Chelsea jobban teljesített, ugyanúgy, ahogy 1999-ben – az előző BL-győzelem esetében – a Bayern München is jobb volt a manchesterieknél.

Bárhogy csinálta is, Sir Alex helye most már biztosított a futballtörténelemben; az angol labdarúgás eddigi legnagyobb meccsén aratott “hihetetlen győzelme” után nincs helye a vitának arról, hogy mit ért el – áll a csütörtöki Mirror összefoglalójában.

A The Sun, a legnagyobb brit tömeglap is az angol futballtörténet legnagyobb klubmérkőzésének nevezi a moszkvai BL-döntőt, és szalagcímében a “Megváltó” rangjára emeli Edwin van der Sart, a veterán holland kapust, aki a döntő pillanatban védte Anelka tizenegyesét.

A lap szerint John Terry, aki megcsúszott és a kapufának rúgta a maga büntetőjét, “megtört emberként távozott” a Luzsnyikiból. Henk Ten Cate, a Chelsea másodedzője a The Sunnak felfedte, hogy azt a büntetőt nem is Terrynek kellett volna rúgnia, hanem Drogbának, akit azonban a hosszabbítás vége előtt hat perccel kiállítottak.

Avram Grant, a londoniak izraeli szakvezetője a lap szerint elismerte: nem tudja, hogy a következő évadban is ő lesz-e a kékek főnöke.

A mértékadó The Daily Telegraph, amely szerint Grant “még néhány óráig” a Chelsea menedzsere, Didier Drogbát kárhoztatja. A “ragyogó céllövőt” megérdemelten állították ki, miután kiosztott egy pofont Nemanja Vidicnek, és “ez az ostoba cselekedet” a Chelsea-t egyik törzs-büntetőrúgójától fosztotta meg.

Ha Drogba ezek után távozik a klubtól, mélyen lehajtott fejjel kell ezt megtennie – véli a legnagyobb brit konzervatív napilap.

—-Incidensek nélkül ért véget a döntő—-

Incidensek nélkül telt Moszkvában a Bajnokok Ligájának döntőjét követő éjszaka; beszámolók szerint az angol szurkolók ezrei nyugodt körülmények között, házigazdáikat dicsérve repültek el az orosz fővárosból.

A mérkőzést követően, amelyet a Manchester United 11-esekkel nyert meg a Chelsea ellen, a két csapat Nagy-Britanniából érkezett szurkolótáborát – összesen mintegy 30 ezer főt – a rendőri erők egymástól elkülönítve kikísérték a Luzsnyiki stadionból. Az ott várakozó buszokkal egyből az orosz főváros három repülőterére vitték őket, ahonnan charterjárataikkal hazaindultak.

“A többiek szállodáikba mentek, vagy bárokban és éttermekben pihenik ki az izgalmakat. Mindenütt nyugalom van” – közölte még az éjszaka a rendőrség egyik képviselője, aki szerint a BL-döntő mintegy 13 ezer vendége töltötte az éjszakát az orosz fővárosban.

Semmilyen, a brit szurkolókkal összefüggő incidensről nem érkezett jelentés – közölte reggel Jevgenyij Gilgyejev, a moszkvai rendőrség helyettes vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik