Élet-Stílus

Eb: a görögöknek is van ifjú titánjuk

Góllal mutatkozott be az Európa-bajnokságra készülő görög labdarúgó-válogatottban a mindössze 18 esztendős Szotirisz Ninisz.

Szotirisz Ninisz igazolta, hogy nem véletlenül tartják szupertehetségnek Görögországban, a fiatal csatár ugyanis góllal mutatkozott be az Európa-bajnoki címvédő hellén válogatottban, és ezzel rekordot is döntött. A Ciprus elleni felkészülési mérkőzésen kezdőként lépett pályára, és az 5. percben már gólszerzőként ünnepelték, miután Dimitriosz Salpingidisz átadása után egyből a jobb alsó sarokba lőtt.

A labda a vizes talajon lassan jutott túl a gólvonalon, az egyik görög csatár még bele is rúghatott volna, de láthatóan ezt nem akarta megtenni. Így a Panathinaikoszban futballozó Ninisz – aki öt bajnokit játszott a szezonban, de összesen is csak 18-at – minden idők legfiatalabb góllövőjévé vált a görög válogatottban. Azzal, hogy 18 évesen és 46 naposan talált be, 244 nappal javította meg Konstantinosz Elefterakisz 39 éves csúcsát.

Akár az Eb felfedezettje is lehet (Getty)

Akár az Eb felfedezettje is lehet (Getty)

A görögök végül 2-0-ra győzték le Ciprust (a második gólt Konsztantinosz Kacuranisz szerezte büntetőből az 59. percben), majd legközelebb – szombat este – a magyar válogatott ellen lépnek majd pályára. A címvédő ezenkívül még egy felkészülési mérkőzést játszik az Európa-bajnokság rajtjáig, június elsején Örményországgal találkozik a németországi Offenbachban.

Görögország Svédországgal, Oroszországgal, valamint Spanyolországgal került azonos csoportba a kontinenstornán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik