Élet-Stílus

Bálnahúst csempésztek japán „tudósok”

Japán évről évre több mint ezer bálnát mészárol le, a hivatalos magyarázat szerint tudományos célból, az állatok életmódját, a környezet állapotát vizsgálják ugyanis a kihalás szélén álló emlősök teteméből. A Greenpeace kinyomozta, hol érhetők el a japán „tudományos adatok”: bálnahús formájában a piacon, miután kivágták belőle például a rákos daganatot.

Japánban 1987-ben lépett életbe a nemzetközi bálnavadászati tilalom, de tudományos célból – évente meghatározott kvóták szerint – továbbra is folytatják a vadászatot. A bálnahúst még a tengeren 15 kilós dobozokba csomagolják, a hivatalos indoklás szerint a hús eladásából finanszírozzák a „kutatást”. Állatvédők többször bebizonyították, hogy az emlősök vizsgálatához nem kell megölni az állatot.

Egy négy hónapos titkos Greenpeace-nyomozás kiderítette, hogy a Nisshin Maru nevű japán bálnavadász hajó személyzete csempészáruként juttatja be Japánba a kvótán felüli bálnahúst. A legénység már a tengeren nyíltan kéri a legjobb hússzeleteket, majd személyes poggyásznak álcázva a partra csempészik, és átadják a kereskedőknek.

Bálnahús csomagolva (forrás: Greenpeace)

Bálnahús csomagolva (forrás: Greenpeace)

Informátorok azt állítják, hogy a bálnavadász flottát üzemeltető vállalat magasabb rangú személyzete és tisztviselői szemet hunynak a lopás felett, és évtizedek óta lehetővé teszik az illegális kereskedelmet. A Greenpeace dokumentálta a csempészett bálnahús kirakodását egy speciális teherautóba, amikor a Nisshin Maru kikötött idén április 15-én.

Az áruszállító dokumentumokon az szerepelt, hogy a doboz „kartont” tartalmaz, de a valóságban 23,5 kg sózott, „osztályon felüli” bálnahús volt benne, amelynek értéke akár a háromezer dollárt is elérheti. Az egyik informátor szerint a személyzet több tucat tagja akár 20-20 dobozt is elvisz fejenként. A szervezet informátorai arról is beszámoltak, hogy naponta bálnahús tonnáit szórják a tengerbe, mivel a hajók nem rendelkeznek a szükséges kapacitással. Ha a bálnákban rákos daganatokat találnak, kivágják, majd a maradék húst feldolgozzák és eladják.

Ha többet akar megtudni a japán bálnavadászatról és a húscsempészekről, kattintson a Figyelőnet Zöldhullám blogjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik