Élet-Stílus

Nem hagyják kihűlni a szemét-ügyet

Politikai párbeszédet kezdeményez osztrák kollégájával a magyar zöldminiszter, miután ismét holtpontra került a magyar határ mellé tervezett szemétégető ügye.

Szerdán közmeghallgatást tartottak, ahol továbbra sem közeledtek az álláspontok az ausztriai Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető osztrák beruházója és a szentgotthárdi lakosság között. Szabó Imre környezetvédelmi miniszter és Josef Pröll osztrák miniszter megbeszélésre a tervek szerint a június 5-ei luxemburgi Miniszterek Tanácsülésén kerül sor.

A zöldtárca új vezetői magyar-osztrák ad-hoc bizottság felállítását tartják szükségesnek annak érdekében, hogy elérjék: az osztrák fél vizsgálja felül a hulladékégető telepítésének helyét és az a határtól távolabb épüljön fel – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).

Ti9ltakozás a határ mindkét oldalán (fotó: MTI)

Ti9ltakozás a határ mindkét oldalán (fotó: MTI)

Elfogadhatatlan a hatástanulmány

A magyar zöldminiszter és Oláh Lajos államtitkár elfogadhatatlannak tartja a beruházás környezeti hatástanulmányát. A légszennyező anyagok országhatáron átterjedő hatását ugyanis nem vizsgálták megfelelően, és a tanulmányban bemutatott számítások alapján a levegő nitrogén-dioxid tartalma is várhatóan túllépi a magyar jogszabályok szerinti határértéket.

A beruházás a magyar álláspont szerint nincs összhangban azzal, hogy a Szentgotthárd-Heiligenkreuzi régió a természeti értékeire, nemzeti parkjára, a biogazdálkodásra és az ökoturizmusra alapozza megélhetését. A KvVM mindent elkövet annak érdekében, hogy érvényt szerezzen a magyar érdekeknek, ennek érvényesítése érdekében azonban politikai párbeszédre van szükség – hangsúlyozta Oláh Lajos.

Védelmet nyújtanak az egyezmények

Espooi Egyezmény

Az ENSZ Espoo-i Egyezménye az országhatárokon átívelő környezeti hatások vizsgálatáról szól, 1997-ben lépett hatályba. Mivel a környezeti hatások nem állnak meg az országhatároknál, az egyezmény elõírja, hogy a vizsgálatok terjedjenek ki a szomszédos országokra átterjedő hatásokra is.

Magyarország jelenleg az Espooi Egyezmény keretében, az országhatáron átnyúló környezeti hatásvizsgálati eljárásban hatásviselő félként vesz részt. Ennek értelmében az engedélyező hatóságnak a magyar álláspontot illetően mérlegelési kötelezettsége van az engedély kiadása előtt, hazánknak vétójoga azonban nincs.

Emellett korábban a Fertő-Hanság és az Őrségi Nemzeti Park ügyfélként is bejelentkezett a hulladékégető osztrák engedélyezési eljárásába. Így az osztrák jogszabály értelmében jogot nyerhet arra, hogy amennyiben nem tartja elfogadhatónak az eljárás végeredményét, azzal szemben jogorvoslati lehetőséggel éljen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik