Élet-Stílus

Szektorbezárás az Üllői úton

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Ferencváros következő hazai bajnoki mérkőzésén több szektor bezárását rendelte el és 500 ezer forint befizetésére kötelezte az NB II Keleti csoportjában szereplő fővárosi klubot.

Az MLSZ honlapja szerint a zöld-fehérek a Kecskeméttől az Üllői úton elszenvedett 2-1-es bajnoki vereség utáni rendbontások miatt kapták a büntetést. A lefújást követően több hazai drukker megdobálta a vendégeket, majd beszaladt a pályára, így a játéktéren ünneplő kecskeméti futballistáknak az öltözőbe kellett menekülniük.

Ismét megbüntették a Fradit (MTI)

Ismét megbüntették a Fradit (MTI)

A testület ezenkívül vizsgálatot indított a hétfői Paks-Újpest Soproni Liga-meccsen történtekkel kapcsolatban. A hazaiak 2-0-ás győzelmével végződött találkozót a 82. percben pár percre félbe kellett szakítani, mert az újpesti rajongók megpróbáltak bejutni a pályára, és görögtűzzel dobálták a biztonságiakat valamint a rohamrendőröket. A két klub képviselőinek jövő hét kedden kell megjelenniük a testület előtt.

A Budapest Honvéd elleni meccsen kiállított győri Völgyi Dániel egy bajnokin nem léphet pályára.

A versenybizottság az NB II Keleti csoportjában rendezett Makó-Vecsés bajnoki 1-1-es eredménye ellen benyújtott óvásnak helyt adott és a találkozót 3-0-lal a Makó javára igazolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik